A szilmarilok
The Silmarillion
J. R. R. Tolkien

A belső borítón:

A Gyűrűk Urá-nak rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel - ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe.
   Kötetünk első és második része ("Ainulindale" és "Valaquenta") a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A három szilmaril Feanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által - s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe.
   A kötet harmadik része, az "Akallabêth" pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé.
   A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urá-ban, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni.

Tartalomjegyzék:

Bibliográfiai adatok:

Budapest, Árkádia, 1991., 384 o., ISBN 963 307 183 6 (fűzött)

Fordító: Gálvölgyi Judit
Borító: Sárkány Győző



J. R. R. Tolkien-honlap

Aurin fantázia-irodalmi és -művészeti honlap
Utolsó változtatás: 2005. október 30.
e-mail, 1996-2005.