---

...ember és emlékezet régibb, mint a Föld. Az ős csillag, Mahruh, ahonnan származunk, gombölyű és üres óriásbúborék volt s a mostaninál ezerszerte nagyobb tengereket, rónákat, hegyeket hordozott; s többfajta élőlényt és sokkal több embert. Évmilliókkal ezelőtt szétrobbant; egyik elröppent cseppje a mi Földünk.
   Belső űrében a Nap és minden kísérője sokszorosan elfért volna, de akkor ezek még nem voltak. Kívül három izzó égitest keringett, úgy világítottak és melegítettek, mint most a Nap: a sárga Udmirtu, a fehér Khaureu és a vörös Bingu; és kilenc tarka üstökös kígyózott velük. Bonyolult ütemben, váltakozó világosságban-sötétségben ringatta óriásait és törpéit Mahruh, „az ősök léptei alatti hely”, „az istenek gyümölcsös-kertje”.
   Az ének szavai közt idegen nevek villódznak, mint iszapban a sárkányok: többnyire akkori világrészek nevei; szárazföldek, melyeket a legnagyobb földi távolságokkal úgy mérhetnénk, mint hernyó-arasszal a fakérget; akkora hegyek, hogy talpuk a Földön nem férne el és csúcsuk a Holdat elsöpörné; akkora folyamok és zuhatagok, hogy rajtuk a Hold elúszna.
   Mahruh végső korszakának, a tűz- és vízözönnek kezdetekor egy lantos szólal, határtalan háborúk közt, világrengés idején; száz pusztuló földet felsorol és elsirat. A szerző Rou Erou-nak, azaz Bíbor Láng-nak nevezi magát. A hanyatlás idején élt, és sokkal kisebb művész, mint az előző virágkorok számtalan költője; de éneke, szinte a veszés pillanatában, villámcsapásként végigvilágít Mahruh tájain, és sommázva látjuk, ha vázlatosan is, hogy míly élet forrt ott.
   Az ének eredeti címe: „Kana vuanh athetan jargelih” - „Gyászdob száz lerogyó világért Jargeh városában.”