AKUTAGAVA Rjunoszuke (Tokio, 1882. 3. 1. - Uo., 1927. 7. 24.) japán elbeszélő, költő. Anyja családja nevelte, ahol korán alapos irodalmi és képzőművészeti ismeretekre tett szert. Az egyetem elvégzése után egy ideig tanított. Fokozódó testi-lelki kimerültsége következdtében öngyilkosságot követett el. Első elbeszélései 1916-ban jelentek meg, s az új irányzatként jelentkező „sinricsi" (Új-entellektüel) iskola képviselője volt. Szatirikus elbeszélései első csoportjában a japán tőkés társadalom éles bírálatát adja: Hanna (1916) [Az orr, 1960], Imogaju (1916) [Krumplikása], Kappa (1927) [A kappák, 1960]. Második csoportjában régi japán történeeket dolgozott fel: Rasóm (1917) [A vihar kapujban, 1960, 1974], Tabato to akuma (1917) [A dohány és az ördög], Jabu no naka (1922) [A cserjésben, 1960]. A harmadik csoportban a modern értelmiség leki problémáinak hiteles rajzát adta, Haguruma (1927) [Fogaskerék], Aru ahó no issó (1927) [Egy őrült naplója]. Szabad verseiben sikerrel alkalmazta a klasszikus formákat. Jelentősek epigrammái is. T. M.: Víz alatti emberek (1975) elb.

Sövény Aladár

[Világirodalmi kisenciklopédia - I. kötet; Gondolat, Budapest, 1978. 32. o.]