Babits Mihály (1883-1941): költő, író, irodalomtörténész, szerkesztő, műfordító. 1901-ben Pécsett a ciszterci rend római katolikus főgimnáziumában érettségizett, majd a budapesti egyetem bölcsész karán folytatta tanulmányait (magyar-francia, majd magyar-latin szakon). A híressé vált Négyessy-szemináriumon együtt vett részt Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával. Ekkor már jó ideje verseit, zsengéi zömét utóbb Angyalos könyvnek nevezett, kéziratos versgyűjteményébe jegyezte. Filozófusnak készült. Egyetemi önéletrajza szerint nagy hatással volt rá Taine, Carlyle, Emerson, Spinoza, Hume, Spencer, Mach, Nietzsche és Schopenhauer. Az egyetem elvégzése után a szegedi állami főreál iskolában, majd 1908-11 között a fogarasi gimnáziumban tanított. 1908-ban A Holnap antológia és a Nyugat is közli verseit. Mély benyomást tett rá 1908-as olaszországi utazása, ennek hatására kezdett bele Dante Isteni Színjátékának fordításába. 1909-ben jelent meg első verses kötete, a Levelek Iris koszorújából. Ars poeticáját a kötet nyitóversében fogalmazza meg (In horatuim), s egy másik, mély bölcseleti pesszimizmust sugárzó ars poeticájával (A lírikus epilógja) zárja a kötetet. 1911-ben jelenik meg második kötete, a Herceg, hátha megjön a tél is!, valamint a görög mítoszt megelevenítő drámai költeménye, a Laodameia. 1911-től különböző pesti iskolákban tanít. Megrendítő költői vízióit kiváltó élményként éli meg az 1912-es „vérvörös csütörtököt" (Május huszonhárom Rákospalotán). Az első világháború szörnyűségeire híressé vát békeverseivel reagál (Húsvét előtt, Fortisszimó). Ez utóbbi verse miatt elkobozták a Nyugat 1917. márc. 1-jei számát, és istenkáromlás miatt eljárást indítottak ellene. 1918-ban lefordította, és kísérő tanumánnyal látta el Kant Az örök béke c. művét. A Tanácsköztársaság alatt egyetemi tanárrá nevezik ki. A Magyar költő kilencszáz-tizenkilencben c. vallomásából kiderül, hogy a proletárdiktatúrával nem tudott azonosulni. Forradalmi szerepléséért később mégis üldözik, rendőri felügyelet alá kerül. Az ellenforradalmi politikai kurzussal szemben kitart Petőfi és Ady forradalmi öröksége mellett (Petőfi koszorúi). 1925-ben megjelent kötetének (Sziget és tenger) bevezetőjében megfogalmazza magyarságának, a népek testvériségébe vetett hitének és katolicizmusának egylényegűségét. A húszas években több regénye jelent meg (Kártyavár, Tímár Vigil fia, Halálfiai), az 1926-ig eltelt költői útját a Cigány a siralomházban c. ars poeticájában méri fel. A kibontakozó fasizmus idején (az általa 1929-től szerkesztett) Nyugatot egyszerre „őrtoronynak" és „szekértábornak" tartja (lásd Ezüskor c. tanulmányát). Az irodalmi életben betöltött vezető szerepét erősíti, hogy 1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátora. 1929-ben készül el Dante Isteni Színjátékának teljes fordításával. 1936-ban jelenik meg az Európai irodalom története végleges változata. 1937-ben diagnosztizálják daganatos betegségét. A halállal való szembenézés élménye szólal meg az Ősz és tavasz között és a Balázsolás c. verseiben. 1938-ban jelenik meg Jónás könyve c. költeménye, amelyben a bibliai könyv alapján fogalmazza meg kései magatartásának lényegét: a költő felelős azért, hogy elvégezze a neki szánt feladatot, fel kell adnia kívülállását, s még a váható visszhangtalanság ellenére is szólni kell. Hatalmas műfordítói munkássága a görögöktől és a rómaiaktól a keresztény középkoron és Dantén, majd Shakespeare-en és Goethén át francia szimbolistákig, s onnan a 19-20. sz.-i angol és amerikai költészetig terjed. 1941-ben került sor akadémiai székfoglalójára.
Korai verseire a l'art pour l'art, az impresszionizmus, egyaránt hatással volt, majd a húszas évektől egyre klasszicizálódott művészete. Rendkívüli formaismerettel és hatalmas költői-poétikai tudásanyaggal rendelkezett, ez formakultuszával és különleges nyelvi készségével azt eredményezte, hogy szinte minden versének saját, egyedi formát teremtett. Szellemi, erkölcsi kisugárzása tovább élt a Nyugat második és harmadik nmzedékének művészetében. Műveit sok nyelvre lefordították.
M. A gólyakalifa - Kártyavár, 1957; Az európai irodalom története, 1957; Drámaforítások, 1958; Halálfiai, 1-2, 1959; Összegyűjtött versei, 1961; Versfordításai, 1961; Novellák, 1964; Művei, 1-40, 1977-87; Dante, Isteni Színjáték (ford.), 1986.
Dr. Gremsperger László és Gyeskó Ágnes: Ki kicsoda a magyar irodalomban?; Budapest, Könyvkuckó, 1996; 21-22. o.