Balázs Béla, Buer Herbert (1884-1949): író, költő, esztéta. 1902-től a budapesti egyetem magyar-német szakos hallgatója, Eötvös-kollégista. 1904-től vett részt a Thália Társaság munkájában, barátságot kötött Lukács Györggyel. 1908-ban versei jelentek meg A Holnap antológiában, a Nyugat rendszeresen közölte írásait. 1909-ben mutatták be első drámáját (Doktor Szélpál Margit), 1910-ben jelent meg első verseskötete (A vándor énekel). 1914-ben önként jelentkezett frontszolgálatra, megsebesült. Hadi élményeit a Lélek a háborúban c. könyvében írta meg. 1918 őszén csatlakozott a forradalomhoz, a Tanácsköztársaság idején tagja volt az Írói direktóriumnak. 1919 novemberében Bécsbe szökött, majd Berlinben és Moszkvában élt. A II. világháború idején Alma-Atába evakuálták, 1945-ben visszatért Magyarországra. Tanított a Színházművészeti Főiskolán, a Filmtudományi Intézet vezetője és a Fényszóró főszerkesztője volt. 1949-ben Kossuth-díjat kapott.
   Népi és modern, főleg népballadai és szimbolista elemeket társító verseket írt (főleg első köteteiben). A kékszakállú herceg vára és A fából faragott királyfi c. mesejátékai Bartók Béla operájának, ill. táncjátékának szövegkönyvei - a modern dráma szimbolikus irányú kísérletei. Filmesztétikai vonatkozású írásai közül a Látható ember c. műve az első rendszeres filmesztétika, s hatot Eizensteinre és Pudovkinra is. Kiemelkedő alkotása a Valahol Európában c. film forgatókönyve. Önéletrajzi regénye az Álmodó ifjúság. 1958-ban alapították a Balázs Béla-díjat a filmművészet fejlesztése terén elért eredmények jutalmazására.
   M. Az én utam (v.), 1958; Válogatott cikkek és tanulmányok, 1968; Az álmok köntöse (Mesék és játékok), 1973; Halálos fiatalság (Drámák, tanulmányok), 1974, A vándor énekel (v. és novellák), 1975.

Dr. Gremsperger László és Gyeskó Ágnes: Ki kicsoda a magyar irodalomban?; Budapest, Könyvkuckó, 1996; 25-26. o.