BÉRI Géza (Bp., 1933. február 3. – Bp., 1979. december 24.): költő, író. 1953-tól a váci börtön életfogytiglanra ítélt rabja. 1956-ban részt vett a szovjet csapatok elleni harcban. Ezután az Illatos úti Vegyiművekben kétkezi munkás volt. Név nélkül közölte versei a Füveskert (1962-72) c., nyugaton kiadott irodalmi antológia. Magyarországon ritkán publikálhatott (Élet és Irodalom, Napjaink, antológiákban: Külvárosi jeladás, 1973; Versmondók könyve, 1975). A Szép versek antológiába már csak öngyilkossága után válogattak verseiből. Költészete epekeserű iróniájú, metsző intellektusú. Dísztelen, kemény és zárt formavilága különösen az epigramma, gnóma rövidségű költeményeiben elsöprő erejű. Novelláiban a magyar elbeszélésirodalom legjobb hagyományai folytatódtak.

M. Válogatott versei és novellái, 1992.

Ir. KÁRPÁTI Kamil: Rendhagyó emlékezés ~ra, kérvény(-ek) helyett, Stádium 1989; Ifj. BÉRI Géza: Hiányos életrajz helyett, uo. 1992; PÓSA Zoltán: A „letagadott költő”, Új Magyarország 1993. jan. 29.

Ká. K. [sic!]

in: Új Magyar Irodalmi Lexikon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.