Gelléri Andor Endre (1906-1945): író. 1924-ben jelent meg első novellája Az Estben. 1940-től gyakran hívták be munkaszolgálatra. 1945-ben a mauthauseni, majd a munskircheni táborba került, ahol meghalt.
   Korán érő tehetség, már gimnazista korában kiforrott novellista volt. 1931-ben A nagymosoda c. regénnyel jelentkezett, ezt novelláskötetek követték (Szomjas inasok, 1933; Holdutca, 1934; Kikötő, 1935; Villám és esti tűz, 1940). Regényének fő értéke az érzékletes környezetábrázolás; a laza kompozíció azonban jelzi, hogy tehetsége jobban érvényesül a tömör novellában, mint a regényben. Hősei nyomorúságos körülmények között élő munkások vagy munkanélküliek. A naturalizmusból ismert élményagot költőivé alakítja, stílusát Kosztolányi „tündérinek”, Németh László „álommal beoltott realizmusnak” nevezte. E hatás legfőbb eszköze a valóság és a csoda, az irreális látomás természetes vegyítése (Véna Panna tükre, Szakácsné kegyében). A valóság képeit idillel társítja (Hűvösvölgyi nászutasok). Vagy a tragikumot és a komikumot vegyítve groteszk esztétikai minőséget teremt (Farsang). A munkásmozgalom mártírjaival való rokonszenvéről tanúskodik az Ukránok kivégzése c. allegórikus elbeszélése. Zaklatott körülmények között megkezdett önéletrajzi számvetése (Egy önérzet története, 1941) töredék maradt.
   M. Egy önérzet története (r.), 1957; Összegyűjtött novellái, 1964; G. A. E. válogatott művei, 1981.

Dr. Gremsperger László és Gyeskó Ágnes: Ki kicsoda a magyar irodalomban?; Budapest, Könyvkuckó, 1996; 106. o.


Aurin fantázia-irodalmi és -művészeti honlap
Utolsó változtatás: 2005. október 30.
e-mail, 1996-2005.