A tenger nyugodtan hullámzott, lassan mosta Kirol szigetének sziklás partját.
    Alkonyfény csillogott a víztükrön, csakúgy mint a komor szürke torony falán, mely a kis sziget déli oldalán emelkedett fenséges magasságba. Valahogy magányosnak tűnt az építmény a sivár, sziklákkal és bokrokkal csak néhány helyen tarkított parton. Némely szakavatott szemnek talán mégiscsak feltűnt volna a sziget egyetlen igazi különlegessége; a bokrok a nagyon ritka fethon fajtából valók, amely máshol Kristályon alig terem, csupán néhány ritka Khallan törzs élőhelyének közelében. A fethon bokor apró, ovális méregzöld termése állítólag hasznos alapanyag bizonyos gyógyászati célokra, melyekről a vadtündér gyógyítók hallgatnak, mint az a sziklatorony, mely e növények között meredt. Szakavatott szemek azonban nem tartózkodtak a közelben, mivel a távolodó fregatt vitorlái messze vöröslöttek a békés tengeren. A torony vaskos faajtaját lassú nyikorgással mozgásba hozta a friss esteli szél, melynek a félig amúgy is nyitott szerkezetet igazán nem esett nehezére erős vállára kapni. Kopott, elhasznált kőlépcső alakja derengett a félhomályban; a fenti végéből jövő szellő furcsa – fethonhoz hasonló – illatot hordott magával mindenhová, amerre csak járt. Két aranypénz feküdt az egyik lépcsőfokon; két nagyon régi érme, legalább hatszáz éve készülhettek távoli vidéken. Érdekes módon nem fedte őket az a vaskos porréteg, amely a torony belső falait borította és a pókhálókat pedig szorgalmasan szövő állatkák sem vették őket birtokukba. Bár manapság mire ez bekövetkezik, addigra valaki biztosan felveszi őket...
    A lépcsősor tetején egy újabb ajtó álldogállt tárva – nyitva jelezve a lakók vendégszeretetét vagy éppen hanyagságát. Jóérzésűek bizonyosan becsukták volna már, hiszen a huzat hideg levegővel árasztotta el a szűk előfolyosót. Az ajtó egyetlen nagy helységet zárt (volna) le hivatlan látogatók elől, melynek falain csupán egyetlen apró nyílás adott helyet az éltető napnak arra, hogy esetleg bevilágítsa a szobát. A késői óra ellenére azonban a szoba valóságos fényárban úszott, a tölgyfaasztal sarkára helyezett világító kristálygömbnek köszönhetően. Vélhetően nagyon sietve volt szükség a fényre, mert az asztal mellett a kövön rengeteg teleírt papír, különféle írópennák és egy üveg tinta hevert szerteszét – ez utóbbi széttörve – a kékes kövön. Ezek eredeti helyén állt a fénygömb egy kovácsolt bronztartóban biztos lábakon, amíg a teleírt papírlapokat a szél könnyedén terelte erre – arra, kénye és kiismerhetetlen kedve szerint. Az asztalon kívül egy gyönyörű mahagóniból faragott szék és egy hatalmas ezüstláda díszítette a helységet, bár a láda így, szinte letépett, néhol vöröses foltos fedelével, bizonyosan nem kerülhetne be egyetlen királyi lakosztályba sem. Arról nem is írva, hogy a vörösbársony borítású belsőben néhány ósdi ezüstpénzen kívül semmi sem volt, pedig egy ínyenc hercegnő összes nyári ruhája kényelmesen elférhetett volna benne.
    A láda melletti kőbe illesztett vastag tölgyfa csapóajtó részei szanaszét hevertek; az egyik nagyobb darabon óriási csatabárdfejlenyomat éktelenkedett. A fény valamelyest lehatolt a pókhálós, dohos pincehelységbe is. Koporsók. Három. Fedelük felnyitva, egy-egy hatalmas fakaró áll ki mindegyikből. Valószínűleg üresek – a fény nem lát el a koporsók mélyére. Hirtelen ismét feltámad a szél és az egyik vércseppes, teleírt papírlapot a vörösbársonyú ládára fújja....:

    „A csoda kapujában vagyunk. A fethon titka a miénk. Az embereknek többé nem kell félnünk a betegségektől, járványoktól és egyebektől. S talán még mi is visszaváltozhatunk emberekké. A következő éjjel előállítjuk a hatóanyagot a torony alatti laboratóriumban. A sikeres kutatás tíz fáradságos éve lezárult. Minden fontos lépést papírra vetettem, ha esetleg történne valami. Hála az égieknek, ma iszunk vért utoljára...”

    A tornyot ekkor hatalmas robbanás rázta meg; a sziklafal leomlott a bejáratnál, a bokrok tüzet fogtak és lángolni kezdtek. A távolodó fregatt kapitánya elvette szeméről a látcsövet, és elégetten húzott egy nagyot a vörösborból, mire a legénység hatalmas üdvrivallgásban tört ki. Megtörölte piros száját és diadalittasan nézett fel az árbócon vadul lobogó halálfejes zászlóra.
   
    A tenger nyugodtan hullámzott, mosta Kirol sivár szigetének partját.