A Kian-Csau-öböl közelében, egy faluban élt egyszer egy Liu-I nevű ember. Már sokezer esztendős volt, de fekete volt még a szakálla és a szeme csillogott. Ez pedig azért volt, mert Liu-I első életévét, azt, amelyikben a gyerekek megtanulják az élés mesterségét, azt harmincszor megismételte és így az élés mesterségét roppant tökéletességre fejlesztette. Mert minden kornak meg van a maga rejtett értelme, melyet az emberek csak azért nem találnak meg, mert minden korban csak rövid ideig maradhatnak, azután kiöregszenek egy másik korba, melyben megint tapasztalatlanok.
    Amikor Liu-I először megszületett, anyja emlőiben bőven volt tej, mert vastag, erős asszony volt az anyja. Egyszer, mikor fia bölcsőjéhez lépett, hát a bölcső faragott gombján egy kis smaragd kígyót pillantott meg. Négyszögletes aranyfeje volt annak és rubint szeme. Az asszony mindjárt észrevette, hogy egy folyamisten és mély meghajlásokkal tisztelte meg. Aztán egy tiszta homokkal teli aranytálat hozott be. A folyamisten belemászott és megszólalt: - Tejet akarok inni. - Akkor az asszony megfogta a kis kígyót, a mellére tette és megszoptatta. Mikor a folyamisten leget szopott, felemelte kis négyszögletes aranyfejét és így szólt: - Én vagyok Tin-Ka, a folyamisten, és ezt meghálálom neked. Én a kvarctemplomban lakom a Sárkánytigris-hegyen és annak emlékére, hogy megszoptattál engem, ezentúl viselje csecsed a Jangcsekiang folyó képét. Amikor a folyamisten befejezte szavait, eltűnt. Mert ezek az istenek nem gondolnak az emberek örömeivel, bújával, hirtelen jönnek, hirtelen mennek, ahogy nekik tetszik. Az asszony jobb emlőjén akkor egy nagy kék ér lett látható, amelyik a Jangcsekiang folyam képe volt valamennyi mellékfolyójával.
    Néhány hónap mulva gyermeke, Liu-I, nagyon beteg lett. Nagy félelmében a folyamistenre gondolt az asszony. Agyagból kigyúrta a kis fiú alakját és avval az agyagfigurával felmászott a Sárkánytigris-hegyre. Ott állt a folyamisten temploma. Fehéren szikrázó kvarcoszlopok között az égi kékség, mint a kék vitorlavászon, úgy dagadt a szélben. Százával állottak ott már kisgyerekek agyagfigurái a templom körül. Mind anyák hozták oda, akik áldozati imádságokat mondtak beteg gyerekükért. De jártak oda meddő gyerektelen asszonyok is. Azok letörtek egy darabot egy agyaggyerekből, megették és attól teherbe estek.
    Liu-I anyja is felállította hát agyagszobrát a többi közé és imádkozott a folyamistenhez. De annak éppen akkor egy színjátékot mutattak kitűnő színészekkel, úgy, hogy nem nagyon ügyelt az asszony imádságára.
    Néhány nappal ezután egy gyerektelen asszony jött fel a hegyre. Megszemlélte valamennyi agyaggyereket a kvarctemplom körött és végül Liu-I szobra előtt ált meg. Annyira megtetszett neki a fiú agyagfigurája, hogy forró kívánság fogta el a szívét. Ezt a gyereket szeretném megszülni - kiáltotta meggondolatlanul. Áldozott és imádkozott, azután letörte az agyaggyerek hímvesszőjét és megette. A folyamistennek éppen akkor megint szép színjátékot mutattak és ezért nem vette észre, hogy mi történt.
    Néhány hét mulva Liu-I anyja ijedten látja, hogy fia nem növekszik többé sem nagyságban, sem súlyban, holott bőven kap tejet, hanem ellenkezőleg egyre kisebb és könnyebb lesz. Éjjel-nappal emlőjén tartotta a gyereket. Nem használt. Erre felmászott a Sárkánytigris-hegyre a kvarctemplomhoz és kétségbeesett kiáltással hívta segítségül Tin-Ka folyamistent. Az megjelent és smaragd testével egy szikrázó kvarcoszlop köré tekeredve rubint szemével nézte az asszonyt és nem ismerte meg. Akkor az feltépte ruháját és megmutatta csecsén a nagy kék eret, mely a Jangcsekiang-folyó képe volt és aztán elpanaszolta nagy baját. Tin-Ka, a folyamisten erre visszaemlékezett rá, hogy ez az asszony emlőjén szoptatta őt meg és akart rajta segíteni. Együtt elmentek hát a kis Liu-I agyagszobához és látták, hogy annak hímvesszője hiányzik. Akkor megcsóválta Tin-Ka folyamisten négyszögletes aranyfejét és így szólt:
    - Súlyos eset. Egy gyerektelen asszony nyelte le és teherbe esett. Most már Liu-I az ő méhében egyre nagyobb lesz és ugyanolyan mértékben egyre kisebb lesz a te karjaidban. És ha az asszony meg fogja szülni Liu-I-t, akkor a te bölcsődből el fog tűnni.
    - Hát nincs segítség?! - jajdult fel sírva az asszony. - Én is segítettem rajtad, mikor éhes voltál.
    Erre így felelt a folyamisten. - Súlyos eset. Mert hogy éppen hímvesszőjét nyelte le. Ez a varázslat erősebb az én erőmnél. De adok neked egy tanácsot. Azon a napon, amelyiken a te fiad a te karjaidból átszületik a másik asszony karjaiba, gyere fel a kvarctemplomhoz és egyél meg te is egy darabot az ő agyagszobrából. Akkor a gyerek a másik asszony karjában fog egyre kisebbedni hat hónapig. És egy fél év mulva megint a te térdeden fog feküdni. Persze, a másik asszony is fel fog aztán ide jönni és ugyanígy fog cselekedni és a gyerek majd megint visszaszületik hozzá. De te se hagyd magad és ilyen módon legalább minden második esztendőben visszakapod fiadat.
    Így beszélt Tin-Ka folyamisten és eltűnt. Mert ezek az istenek nem gondolnak az emberek örömével, bújával, hanem hirtelen jönnek, hirtelen mennek, ahogy nekik tetszik.
    Az anya elgondolkodott a folyamisten szavain és megvigasztalódott. Mert ha gyereke Liu-I csak minden második esztendőben lesz is nála, mégis több öröme fog telni benne, mint más anyáknak gyerekeikben. Mert más gyerek felnő, megházasodik, elköltözik és elfelejti az édesanyját, mivel azonban Liu-I ilyenmódon soha nem lesz idősebb egy esztendősnél (hiszen aztán mindig újra kell születnie), mindig az anyja ölén fog maradni.
    Így is történt. Liu-I minden második esztendőben megszületett, egyszer itt, egyszer ott és ilyen módon harmincszor ismételte meg első életévét. Már egészen elfogyott agyagszobra a Sárkánytigris-hegyen és a két anya éppen nagy harcra készült az utolsó falatért. De akkor meghalt a másik asszony és Liu-I első anyjánál maradt és most már nőtt és megnőtt akadálytalanul, de a harmincszor megismételt első életéve alatt jobban megtanulta az élés mesterségét bárkinél.

A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás alapján készült:
Balázs Béla: Az agyag-gyerek; in: Csodálatosságok könyve; Révai, Bp., 1948; 84-88. o.