Fu-Hi ezer évig egy hegy alá volt temetve. Így büntette meg őt a mennyek Fő Ura ügyetlenségéért. Ez rövidesen Fu-Hi emberi halála után történt, mikor megkapta a Barátság Istenének állásába való kinevezését, de hivatali dolgát még nem régóta végezte és nem is volt még bevezetve a császári áldozatok lajstromába.
    Egyszer egy arany sárkány jelent meg nála köveként és a mennyek Fő Urához rendelte. Akkor Fu-Hi felhőket füstölt bokáiból és felrepült. Elszállott a tizenkilenc holdház mellett, és harminchárom mennyországon keresztül, fel a nefrittrónusig. Ott ült a mennyek Fő Ura és arany sárkányok másztak be fülén és kúsztak ki orrlyukaiból.
    - Fu-Hi, - szólott a mennyek Fő Ura - te még csak rövid idő óta vagy hivatalodban, neked gyakorlatra van szükséged. Látod-e, odalent a héthajlású folyó partján áll egy Dzsang-Be nevű vén ember. Látod-e, hogy égő fáklyát tart kezében és éppen abban van, hogy felgyujtsa szomszédja házát. Szállj le és békítsd ki egymással ama két szomszédot, mert az ő sorsuk nagyon mélyen össze van kötve egymással.
    Fu-Hi nagyon megörült ennek a megbízatásak, mellyel rátermettségét bizonyíthatta és gyorsan leszállott a harminchárom mennyországon keresztül és a tizenkilenc holdház mellett el, le a földig és egy bölcs tudós képében megjelent Dzsang Be mellett, mikor az éppen szomszédja eresze alá tartotta az égő fáklyát.
    - Megállj! - kiáltott rá. - Ne bántsd többé a te szomszédodat, hanem békülj meg vele. Mert mélyen össze vagy te kötve ővele.
    A vén Dzsang-Be megfordult és sokáig némán nézte Fu-Hit, aztán ekkép szólótt: - Tudós embernek látszol, mert olyan a szemöldököd rajza. De mit tudsz te mirólunk, szomszédokról? Az én szomszédom hajdan ifjúkori barátom volt. De volt egy tüske kettőnk között. És minél szorosabban öleltük egymást, annál mélyebbre nyomtuk ama tüske hegyét egymás szívébe. Eddig még sohasem bántottam barátomat. De most megvénültem és nemsokára meghalok. Ám a gyűlölet görcsös csomóját még ebben az életben kell feloldozni.
    Így szólt az öreg és újra felemelte fáklyáját, hogy meggyujtsa a szalmát szomszédja eresze alatt.
    - Megállj! - kiáltotta Fu-Hi hangosan ijedtében, hogy megbízatása sem sikerül. - Hirdetem neked, hogy még az éjjel a második őrváltás előtt meg fogsz halni. Menj haza, tégy rendet házadban és tekints még egyszer utoljára körül az életedben. Meg fogod pillantani jövendő életed testét és látni fogod, hogy milyen mélyen vagy összekötve szomszédoddal.
    Ezt mondotta Fu-Hi, füstöt eresztett bokáiból és felszállt a felhők fölé. Dzsang-Be megértette, hogy egy isten szólott hozzá, közeli halálát hirdetvén. Ezen elgondolkodott a vén Dzsang-Be és porba nyomta a fáklya fejét: ”Ha még az éjjel meghalok” - mondotta - akkor mihaszna, ha gyűlöletem gennyes daganatát ma felvágom, és kifolyatom a gennyet? Csak újra megbántom szomszédomat és nincs már időm, hogy újra kibéküljek vele.”
    Hazament hát és eldugta drágaságait, hogy szemfüles rokonai el ne hordják, mielőtt megjelenik az örökségi hivatalnok. Aztán békülő levelet írt szomszédjának, és bement a városba, hogy mégegyszer körülnézzen az életben. De Fu-Hi is megjelent és sebbel-lobbal egy nagy csodát készített elő Dzsang-Be számára, akit okvetlenül meg akart téríteni. Nagyon félt ugyanis, hogy a mennyei Úr megbízatását nem tudja majd teljesíteni.
    A vén Dzsang-Be a városban először egy színjátékot tekintett meg. Aztán betért egy teaházba. Azután meghallgatott egy utcai énekesnőt, aki az ”Árva leány panaszát” énekelte és kellemes hangja volt. Az első éjszakai őrváltás idején érkezett a mutatványos sátrakhoz, melyekben a nagy ritkaságok voltak láthatók. Az egyik sátorban összenőtt ikreket mutogattak. Kettejüknek együtt csak két lábuk és két kezük volt. A vén Dzsang-Be belépett a sátorba, mert ilyet is akart még látni halála előtt.
    Az összenőtt ikrek egy asztalon állottak, mellettük a mutatványos ember. Amikor a vén Dzsang-Be szemügyre vette őket, hát megismerte, hogy az összenőtt ikrek egyike ő maga volt, másika pedig szomszédja. És össze voltak nőve.
    Dzsang-Be nagyon elcsodálkozott és megkérdezte a mutatványos embert. Az pedig így felelt: - Te már tudod, hogy még az éjjel meghalsz. Itt láthatod újraszületésed testét. Így leszel összenőve szomszédoddal egész következő életedben, hogy még mozdulni sem tudsz majd nélküle. Ne bántsad hát őt, hanem békülj ki vele!
    Miután a vén Dzsang-Be ezeket a szavakat meghallgatta, megint gondolkodóba esett és lehajtott fővel kiment a sátorból. Fu-Hi pedig - mert ő volt a mutatványos ember - vidáman repült fel égi hivatalába, hogy legjobban elrendezte ezt az ügyet.
    A vén Dzsang-Be közben hazament. Még volt egy kis idő a második éji őrségig. Eltépte a békülő levelet. Előkotorta a fáklyát és meggyujtotta. Így szólt:
    - Ha egész következő életemben úgyis össze leszek nőve szomszédommal, akkor bőven van ráérő időm, hogy kibéküljek vele. - Örült ennek, mert hiszen nem volt haragtartó ember. Aztán átment a fáklyával szomszédja házához és meggyujtotta. - A gyűlölet görcsös csomóját - mondotta - fel kell oldozni még ebben az életben. - Aztán lefeküdt ágyába és megelégedetten halt meg.
    A mennyei Fő Úr azonban egy arany sárkányt küldött Fu-Hihoz és elhivatta. Nagyon haragudott és csúnyán lehordta a kezdő istent ügyetlensége miatt. Aztán büntetésből egy nagy hegyet borított rá.
    Azért volt Fu-Hi ezer évig egy hegy alatt.

A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás alapján kéült:
Balázs Béla: Az ügyetlen isten; in: Csodálatosságok könyve; Révai, Bp., 1948; 24-28. o.