Monter Falconei vonaton utaztunk Venezia felé, nem mintha a tengeri utazás riasztott volna vissza attól, hajón tegyük meg ezt az utat, de éppen mert minden érdekességet nélkülöz egy félnapi hajókázás az Adrián.
    Andor különben is a fiumei szenesemberekről vizionált ki magának fekete történeteket, s még most is reflexiókat mondott el tegnapi furcsaságaiból. Mikor a Via Germánián valóságos kis csatát rögtönöztünk az utcagyerekekkel, s a barikádok mögül hatalmas rohammal támadtunk, a kőzáport deszkadarabokkal fogva föl, melyeket a rongyos kerítésekről szaggattunk le. Később, mikor a meddő csatározás szünetelt, s félhorvát és dalmatával kevert olasz leánykákkal kötöttünk meleg barátságot, és a lankás, zöldellő domboldalon mi is egészen gyerekek lettünk elfeledkezve mindenről, mi kötelességre, hivatalra és társadalmi semmisségekre emlékeztetne, egyedül csak a kedves labdajáték izgalmainak dobtuk oda magunkat. Végtelenül jól esett, mikor a kipirosodott arcú tarka gyerektábor hatalmasan megtapogatta oldalbordánkat a keményre gyűrt rongylabdával.
    Sohasem fogom elfelejteni ezt a délutánt, mikor az idő irtózatosan futott, s rohamlépései elrabolták tőlünk a kedves percek csintalan, igaz örömeit. - Hogy visszhangzott a köves, kopár fiumei domboldal a tarka-barka foltos ruhába bújtatott kis hegyilakók csatakiáltásaitól. Tarasconi Tartarin sem lehetett büszkébb oroszlánvadászataira, mint mi ketten ennek a délutánnak bolondos győzelmeire. - A Giordano Publicóban telebeszéltem az Andor fejét Na 'Conxypan-i őrültségekkel, hogy miképp és hogyan érettségiznek le Na 'Conxypan városában, a skatullarendszerben, mely szerint jó előre ki-ki hivatásának megfelelő nagyságú kalitkába lesz zárva, agyvelejének súlya szerint. Mikor a díjak és érmek kiosztásáról beszéltem, Andor félholtra kacagta magát. Különösen a teve- és cincéremberről szóló mese tetszett neki:
    Versenyre kelnek a teve- és cincérember, eldönteni a nagy kérdést: - Hány tüskéje van a szent sünnek? - Mindenik a maga módja szerint igyekezett feladatát megoldani. Cincérünk hatalmas okulárét tett gömbszemére s gazdag igyekezettel látott hozzá megszámlálni a tüskék sokaságát. Elmúlt egy év, elmúlt tíz év, és szegény beleőszült, s még a szent sün tüskéinek száma megfejthetetlen maradt számára. Teveemberünk ábrándos szemeit rávetette a szent sün tiszteletteljes amorf tömegére, s kengurubőrből készült malacpólóját maga köré kanyarítva, szürke karimás kalapját feje búbjára illesztve, picike mandolinkát hóna alá kapva, felcsapott utcai énekesnek, s mikor a nagytanács felszólította, hogy megfejtését nyújtsa be, egy hatalmas borítékba zárva beküldötte fényes eredményét bölcsességének, s megnyerte az akadémiai tagságot. Cincéremberünk pedig szanatóriumba került, mivel mindig ezt dúdolta:

    Teveszőr, teveszőr.......
    ..............................

    Mert hiszen mindenki tudja Na 'Conxypanban, hogy jutott kétpúpú barátunk a nagy dicsőséghez. A jurorbácsiknak olyan nagy gondot adott az illatos kicsi küldemény, mit a ravasz mandolinos küldött, hogy jobbnak látták az akadémiai érmet kellő gyorsasággal elküldeni, mint megszámlálni azt a sok szőrszálat, mit a nagy álmodozó egész télen hátáról lekapart.
    Amíg ezeket elbeszéltem olyan cikóriai feketét szürcsöltem le, hogy még egy pirospozsgás ferencvárosi kofának is keresztbeállt volna a szemepárja.
    De térjünk vissza Monte Falconéhoz és ökörszekérnél is vicinálisabb lassúsággal lebegjünk Reginadi Mare felé.
    Egy csomó babilóniai házépítő között, kik olyan zűrzavaros nyelven köpködik ki mondani valóikat, hogy valósággal kánkánt jár tőle egy normális agyvelő. Mi igen jó hangulatban éreztük magunkat. Én egy dorombon zeneszámokat rögtönöztem, Andor nyirkos angol dohányt pöfékelt. - Transzvaali lókötőknek néztünk ki.
    Rajtam valami bagariabőr csizma ékeskedett, pitykés gombos mellény, jókora bőséggel szabott bársonynadrág, melyet még a montrouge-i bazárban szereztem be párizsi csatangolásaim idejében, egészítette ki öltözékemet, nem is szólva arról, a zsíros bőrsapkáról, mely jól szememre volt húzva úgy, hogy arcomból mindössze borotválatlan állam és egy darab orr okvetlenkedett, nameg hajfürtjeim gazdagsága, mely miatt francia professzorom számlálhatatlan sokszor küldött a másvilágra.
    Itt ismerkedtünk meg Schwartz bácsival, és segítettünk neki a határon pár csomag jóféle kockacukrot átcsempészni a sárgazsinóros olasz fináncok álmos seregén keresztül.
    Schwartz bácsi nadrágszabó volt a 40-es években Budán, s valószínűleg valami suskust követett el, alkalmasint búzát exportált a sárga-fekete zászló alá, elég az hozzá, hogy az örökké hupikék ég alatt melegebb volt neki a föld, és kivándorolt Itáliába, s most lakáskiadással foglalkozik, jól felsrófolva az árakat egész jóakarattal. Még most is magam előtt látom a jó öreget, amint reszkető kezeivel, gondos pedantériával rakosgatja a fehér kockákat a sok ócska lim-lom közé, százéves zöldpenészes útitáskájába. Mindössze pár lírát takarított meg ilyen módon, de jobban esett neki, ha megteheti. Gettóbeli hitsorsosai jutottak eszébe.
    Még valamit vitt magával Schwartz bácsi - egy kis göndörhajú báránykát, Paulát. Olyan volt ez a gyermek, mintha Correggio érzelgős ecsetje szülte volna. Boglyas kis fejecskéje ott húzódott meg a jó öreg bolond ölében, ki egész életében egy csomó pénz összekuporításával volt elfoglalva, feláldozva fiatalságának minden nagy álmát ennek az egyetlen szenvedélynek. Éhezve törtetett előre a kis zsidófiú, zsebében pár rézgarassal, megviaskodva az élet nagy csatáját, s most nincs egyéb belőle egy törékeny aggastyánnál, kinek semmi sem jutott, mint mohó vágyainak gazdag termékét egy gyermek kezeibe tenni le.
    Öröm volt nézni, hogyan rakosgatja Paulácska hatalmas zsebeibe a cukorral telt zsákokat. Később mást fog nyújtani. Egész vagyonát, melynek minden darabjához élete egy gyönyörűségének romja fűződik.
    Szemben az öreggel ül egy fiatal bolond, aki a régi verklit forgatja tovább.
    Ő is hatalmas vagyont gyűjtöget, valami elfelejtett régi kincset akar fölásni bagolysívó, karcos vad éjszakán. Régen feláldozta fiatalságának minden boldogságát. Nagy, mérföldjáró csavargásában elfelejtkezett a szerelemről, s valami kalandorlovagnak dobta oda ékkövekkel gazdagon csinosított nemesi fövegét...

    Egyetlen bolondos illúzióért...
    Talán egykor akad valami hóbortos utód, ki az elfelejtett kincset értékelni fogja, s valamiként elmulatva, dáridósan el helyre-hujrázza.
    Örömében ott lenn a föld alatt boldogságtól ragyogó szemmel, hajporos kis parókában, csatos topánban a fiatal bolond halk, apró ütemben vígacskán lejt el akkor egy stílusos, kedves kicsi menüettet.

    Valahonnan a kis olasz házak közül halkan verődött fülembe Schubert "Wanderer"je, s én elfütyürésztem egy csodálatos mesedalt.