Csü Jüan a kínai költészet atyja, első név szerint ismert nagy költője, talán legnagyobbja, Száműzetés (Li szao) című elégiája pedig a legfontosabb kínai költemények egyike.
   Csü Jüan (másképpen Csü Ping) a ma elfogadott nézet szerint i. e. 340-ben született és i. e. 278-ban halt meg, hatvankét éves korában. Életéről keveset tudunk, de annyit bizonyosan, hogy a dél-kínai Csu fejedelemség uralkodói családjából származott, egy ideig magas udvari tisztséget töltött be, de politikai ellenfelei megrágalmazták, és a király száműzte. A hagyomány szerint hazája romlása feletti elkeseredésében öngyilkos lett, a Lo-folyóba vetette magát. Megrágalmaztatása és száműzetése nem tekinthető véletlennek, politikai törekvéseinek kudarca tetőződött be vele, ezért is válhatott nagy, közösségi problémákkal vívódó költészetének fő ihletőjévé és témájává.
   A költő korában a kínai történelem napirendjén a fejedelemségek szétaprózottságának felszámolása, az egységes kínai állam megteremtése volt. A hegemóniára két fejedelemség látszott a legesélyesebbnek, az egyik az északi fekvésű Csin, a másik a déli Csu. Csü Jüan azért küzdött, hogy a fejedelemségek egyesítését, hazája, Csu végezze el, ehhez azonban reformok kellettek volna az arisztokrácia ellen, így szükségképpen szembekerült hazája udvari arisztokráciájával. Ezért rágalmazták meg, ezért száműzték, s tehetetlenül kellett néznie, hogyan rohan hazája a pusztulás felé, míg Csin — amelyben a reformok már korábban sikerrel jártak — egymás után hódítja meg a fejedelemségeket. Csu a hegemóniáért vívott küzdelmet végül is elvesztette, az egységes kínai államot Csin teremtette meg. Ám alig tizenegynéhány év alatt bebizonyosodik, hogy a kínai társadalom patriarkális béklyóit Csin sem tudta teljesen szétszakítani, és a Csin-ház uralmát követő Han-dinasztia korában — amikor Csü Jüant és iskoláját felfedezik s hatásuk kibontakozik — kiegyezésre kerül sor a régi és az új arisztokrácia között, s az ókori kínai társadalom és állam megmarad fél-patriarkális despotizmusnak. A Csu-beli reformtörekvések kudarca ilyenformán első és különösen kiélezett esete a kínai társadalom később annyiszor ismétlődő megtorpanásainak, a kínai költészet számára az első alkalom arra, hogy a gondolkodó fő megértse és a költő átélje: a kínai társadalom fejlődését a patriarkális bürokratizmusba merevedett őstársadalmi csökevények akasztják meg, teszik felemássá. Ennek a problémának művészi megragadásával lesz Csü Jüan a klasszikus kínai irodalom legnagyobb költőjévé, s így lesz az általa teremtett műfaj, a elégia a régi kínai költészet központi műfajává.
   Csü Jüan főműve, a Száműzetés éppen ennek a problematikának kifejezése és amennyire ez sikerülhet, ábrázolása is. A költemény a költő születésének és fiatalságának elbeszélésével indul, de ez az elbeszélő lendület igen hamar megtörik, reflexióba és lírába csap át. Töredezetten, lírává szaggatottan mondja el Csü Jüan hajthatatlan hűségét, megrágalmaztatását, elűzetését. A mű első része a stílusrealizmus eszközeivel önti versbe a költő földi bajait, magányosságát az elaljasodott korban, töretlen erényét és hűségét a királyhoz, aki egyedül tudná — s mégsem tudja — vállalni a történelmi feladatot: megrendszabályozni a patriarkális arisztokráciát, „jó kormányzást” teremteni. A „jó kormányzás” eszménye a konfuciánus filozófiából való, mégis: Csü Jüannak nem sok köze van kora patriarkális ideológiájához, amely már csak az arisztokrácia élősdiségének lelepleződésére való. De kétségtelen, hogy gondolatvilága a konfucánizmusból nő ki, mint ahogy abból nő ki ugyanebben az időben Csin fejedelemségben a kor leghaladóbb filozófiája, a patriarkális viszonyokkal az emberi törvényeket szembeállító ún. legizmus is. Csü Jüan a múltból nem a rokoni kapcsolatok, hanem az erőskezű kormányzás hagyományos példáit emeli ki. Vagy éppen az alacsony sorból főemberré emeltekét — mindkettőre sokat hivatkoznak a legista filozófusok is, hiszen ezek a hagyományos mozzanatok az aktuális történelmi feladat megoldását segíthetik.
   A költemény első részének művészi hatását a költő büszke, férfias fájdalma alapozza meg, amelyet méltatlan elűzetése s tétlenségre kárhoztatása felett érez. A minden idegszálával politikus költő nem viselheti el a kényszerű tétlenséget: kocsijába fogja tehát a népi mitológia főnixeit és sárkányait, s nagy utazásnak indul a fantázia szárnyain, meglelje igazát, feleségül vegye „a hölgyet”, megértő társra találjon. A samánvarázslás hatalma segíti, nagy lendülettel az égre száll, de az Ég Kapusa nem ereszti be, s ő egyszerre visszahuppan a földre. Mégis: beutazza a mitológia szent hegyeit; mesés madarakat kér fel, hogy egy-egy istennőhöz közvetítői legyenek, de a leánykérés csak nem sikerül, megértő társat, eszményi királyt csak nem talál. Ekkor aztán Ling-fenhez, a szent samánhoz fordul jóslatért, aki azt tanácsolja: utazza be a „kilenc tartományt”, azaz a kínai fejedelemségeket, s hűsége valamiképpen biztosan párra lel. A samánok fejedelme megerősíti Ling-fen tanácsát, és Csü Jüan befogja sárkányait, felröppen az égre, segíti a népi mitológia minden mesés hatalma, ám egyszerre csak szülőfalujára esik pillantása, s nem tud tovább menni, hazájától el nem szakadhat. Útján jónéhányszor megkísértette az idill: hogy megtalálja a „hölgyet”; megkísértette a menekülés vágya: akár az égbe, akár más fejedelemségbe futhatna hazája problémái elől — de ő sohasem enged, vállalja sorsát, még tétlenségre kárhoztatását is. A tehetetlenséggel azonban soha meg nem békél: a költemény végén úgy érezzük, kezdődik minden elölről, a költő ezután is új meg új utakat próbál, ahogy eddig tette.
   A Száműzetés az eszmény sóvárgásának, szakadatlan és mindig eredménytelen megvalósítási kísérletének elégiája. Az eszmény megvalósításáért a költő új meg új lendületet vesz, de minden lendület megtorpan és aláhanyatlik, mert az epika mindig a lírába hull vissza. Ez a két mozzanat a mű kompozíciójának lényege, ezt teszi két fő részből állóvá, ez teszi kétmozzanatossá, minden egyes epizódját, sőt ez hat ki egészen a verselés módjáig: a Csü Jüan teremtette vers ritmusa ugyanis éppen olyan megtörtséget, kétmozzanatosságot mutat, mint a szanszkrit vagy a görög és római elégia ritmusa.
   A régi Kínában a haladás erői később is sokszor maradtak alul az őstársadalmi csökevényekkel vívott küzdelmükben: Csü Jüan tehát a legkínaibb és legfontosabb társadalmi problémával vívódik. S ezt mindig jól érezte meg a kínai nép, amely Csü Jüanban legnagyobb költőjét tiszteli azóta is, a Száműzetést pedig költészete egyik alapvető művének tekinti.