Van egy város, Pátaliputra, a széles föld legszebb ékszere. Ebben a városban élt egy nagykereskedő, név szerint Dharmagupta. Volt egy felesége, Csandraprabhá, azaz Holdvilág. Az asszony egyszer teherbe esett, és leányt szült, akinek egész teste és arca gyönyörű szép volt. Szépségével az egész gyermekágyas házat megvilágította, s alighogy megszületett, értelmes szóval szólalt meg, felkelt és leült. A kereskedő észrevette, hogy a szülőszobában az egész asszonynépet ámulatba és rémületbe ejtette valami, s maga is ijedten sietett oda. Meghajolt az újszülött előtt, úgy kérdezte négyszemközt:
   – Ki vagy, szentséges lény, aki hajlékomban öltöttél földi testet?
   A lány így felelt:
   – Senkihez sem szabad feleségül adnod. Ha házadban maradok, szerencsét hozok rád. További kérdésekre nincs szükség, atyuskám.
   A válasz megijesztette Dharmagupta kereskedőt. Rejtekhelyen helyezte el házában a leányt, s elhíresztelte, hogy meghalt. A lány – aki a Szómaprabhá, azaz Holdfény nevet kapta – szépen felnövekedett, emberi testben, de égi szépségben és kellemben.
   Egyszer, amikor házuk tetején állva, a tavaszi ünnepségben gyönyörködött, megpillantotta egy Guhacsandra nevű kereskedőfiú. Az ifjú megtántorodott, mintha a Szívben születő isten nyila találta volna szíven, s csak nehezen tudott hazavánszorogni. Szülei faggatták, hogy mi az oka betegségének, s makacs kérdezősködésükre egy barátja száján keresztül megüzente szerelmének gyötrelmét. Erre atyja, bizonyos Guhaszéna, szeretettől indíttatva elment Dharmagupta kereskedő házába, hogy megkérje lányát. Dharmagupta azonban elutasította a menyet kérő Guhaszénát, mondván, hogy leánya sajnálatos módon nem épelméjű. Ám Guhaszéna gyanította, hogy csak kibúvót keres lánya számára. Hazament, s szerelem lázában sínylődő fia láttán így gondolkozott:
   – A királyt fogom megkérni közbelépésre; már régebben leköteleztem szolgálataimmal, s ő majd hozzáadatja a lányt halál révén álló fiamhoz.
   Így döntött, és elment a királyhoz. Páratlan értékű drágakövet vitt ajándékba a népek urának, és elébe tárta óhaját. A férfiak őrizője kegyesen a kereskedő mellé adta városának felügyelőjét, akinek társaságában a kereskedő ismét elment Dharmagupta házába. A felügyelő katonákkal körülvétette a házat. Dharmagupta torkát könnyek fojtogatták; biztosra vette egész háza népének pusztulását. Leánya, Szómaprabhá azonban így szólt hozzá:
   – Adj hozzá, atyuskám, hogy bántódásod ne essék miattam. Csupán egy tilalmat kell megfogadtatnod apósommal: férjemnek sohasem szabad ágyába vonnia.
   Leánya bíztatására Dharmagupta belenyugodott, hogy feleségül adja az ifjúhoz, akinek apjával közölte a tilalmat. Guhaszéna beleegyezett, magában nevetve:
   – Csak legyen meg az esküvője fiammal!
   Az esküvő után Guhaszéna fia, Guhacsandra, maga mellé vette Szónaprabhát, és saját házába tért. Este atyja így szólt hozzá:
   – Fiam, emeld ágyadba feleségedet; hiszen saját asszonyát mindenki ágyába viszi!
   Amikor Szómaprabhá meghallotta, haragos pillantást vetett apósára, és megfenyegette a mutatóujjával, mintha a Halál jogarával suhintott volna felé. Ahogy a kereskedő meglátta menyének ujját, abban a szempillantásban elszállt belőle az élet. A jelenlévőket rémület szállta meg. Atyja gyászos esete láttán Guhacsandra is megdöbbent:
   – A halál költözött házamba feleségem alakjában!
   Ettől fogva nem közelített házában élő hitveséhez, és úgy őrizkedett fogadalma áthágásától, mint a kivont kard pengéjétől. Ez a bánat azonban egyre gyötörte bensejében. Elfordult gazdagsága élvezetétől, és fogadalom gyanánt bráhmanoknak adott eledelt mindennap. Miután a bráhmanok elfogyasztották az eledelt, minden alkalommal pénzajándékot kaptak földöntúli szépségű feleségétől, aki azonban örökös némaságban élte életét.
   Egyszer egy öreg bráhman jött étkezésre, s megpillantotta az asszonyt, aki szépsége tökéletességével az egész világ bámulatát felkeltette. A pap félrevonta Guhacsandrát, és kíváncsian kérdezte:
   – Mondd, miféle szerzet ez a fiatalasszony?
   Ismételt érdeklődésére Guhacsandra csüggedt lélekkel beszámolt mindenről, ami vele történt. A történet hallatára szánalom ébredt a nemes bráhman szívében, és hogy a férfi elérhesse szíve vágyát, megtanította egy varázsigére, amellyel a Tűz jóindulatát lehetett megnyerni. Mikor Guhacsandra titkos helyén elmondta a varázsigét, az áldozati tűz közepéből kiemelkedett egy bráhman. A bráhman alakjában megjelenő Tűz így beszélt a lába elé borulóhoz:
   – Ma házadban fogok étkezni, éjszakára is nálad maradok. Megmutatom a valóságot, és teljesítem óhajodat.
   Ekkor a bráhman Guhacsandra házába ment, és a többi pappal együtt ott étkezett. Éjszaka Guhacsandra mellett feküdt le, de lankadatlan éberséggel virrasztott. Egy őrségváltásnyi idő elteltével, mikor az egész háznép álomba merült, Guhacsandra felesége a sötétben kiment a házból. A bráhman rögtön felébresztette Guhacsandrát:
   – Indulj, nézd meg, mi történik feleségeddel!
   Dongóvá varázsolta Guhacsandrát és önmagát, kirepültek a házból, és megmutatta, merre távozott felesége. A szép asszony elhagyta a várost, és messzire ment. A bráhman és Guhacsandra követte. Egy helyen hatalmas, ágas-bogas, árnyas lombú vadfügefát pillantottak meg. A fa alól vidám, édes, földöntúli ének dallama hallatszott: az éneket lant- és fuvolaszó kísérte. A fa ágán egy tündérlány ült ékes trónuson, aki Guhacsandra feleségéhez hasonlított. Szépségének ragyogása csillagok fényét győzte le, hófehér jakfarklegyezők legyezték, s mindenestül olyan volt, mintha a Hold tündöklésének kincsesházát őrző istenség jelent volna meg a földön. Guhacsandra felesége felmászott a fára, és leült a trónus egyik felére. Midőn az egyforma szépségű két tündér találkozott, az ámuló Guhacsandra szinte úgy látta, mintha három Hold kelt volna fel az éjszakában. Csodálkozásában egy pillanatig töprengett:
   – Álmot látok vagy megháborodtam? Vagy mindkettőt egyszerre? Az igaz úton járás fáján a bölcsek társaságának bimbója nyílt virággá, és gyümölcs reményével kecsegtet.
   Miközben ezen elmélkedett, a két tündérlány elfogyasztotta az ételeket – amilyennel hozzájuk hasonló lények táplálkoznak –, azután égi bort ittak.
   – Ma egy nagyhatalmú bráhman érkezett házamba, ezért aggodalom fogta el szívemet, nővérem. Mennem kell – szólt Guhacsandra felesége a másik tündérlányhoz, majd búcsút vett tőle, és leszállt a fáról.
   Miután Guhacsandra és a bráhman mindezt végignézte, dongó alakjában hazarepültek. Megelőzték az asszonyt, még előtte visszaérkeztek a házba az éj leple alatt. A tündérlány – Guhacsandra hitvese – szintén hamarosan megérkezett, és észrevétlenül belopózott saját lakosztályába.
   Ekkor a bráhman így beszélt Guhacsandrához:
   – Láttad, hogy feleséged nem ember, hanem tündér. Láttad a nővérét is, aki szintén tündér. Természetes, hogy tündérasszony nem vágyik emberi férfi érintésére. Hogy mégis célhoz érhess, adok neked egy varázsigét, amelyet az ajtó fölé kell írni. A varázsige hathatósabbá tétele kedvéért megtanítalak még egy fogásra, amelyet házon kívül kell alkalmaznod. A tűz lobog magától is, de még jobban, ha szél fújja. Ugyanígy a varázsige magában is célhoz vezet, hát még akkor, ha ravaszság is segíti!
   E szavak után az érdemes bráhman átadta Guhacsandrának a varázsigét, kioktatta a cselfogásra is, majd hajnalban nyomtalanul eltűnt. Guhacsandra felírta felesége ajtaja fölé a varázsigét, majd estére kelve nekikészült, hogy végrehajtsa a cselfogást, amellyel felesége érdeklődését akarta felkelteni. Kiöltözött, és felrakta ékszereit, s neje szeme láttára csevegésbe elegyedett egy igen csinos nőszeméllyel. Mikor a tündérlány a jelenetet látta, felébredt benne a féltékenység. Magához intette férjét, és megkérdezte (mert a varázsige feloldotta hangját a némaság alól):
   – Ki ez a nő?
   – Ez a remek nő szerelmes belém; ma elmegyek a házába – felelte ravaszul a férfi.
   Erre az asszony sanda oldalpillantással, összeráncolt szemöldökkel megráncigálta férjét bal kezével, és így szólt hozzá:
   – Ahá, sejtettem! Ezért öltöztél díszbe! El ne menj! Mi dolgod azzal a nővel?! Gyere hozzám, utóvégre én vagyok a feleséged!
   Így beszélt felindultságtól remegő hangon, férjébe csimpaszkodva, mert a varázsige megszüntette megközelíthetetlenségét. Férjén végigfutott a borzongás a gyönyörűségtől. Azonnal bement feleségével a hálóházba, s ott halandó létére halhatatlan kéjeket élvezett, amelyeket vágyálmaiban sem tudott volna elképzelni.
   Ettől fogva Guhacsandra boldogan élt felesége oldalán, akinek szerelmét varázslat segítségével sikerült elnyernie, Szómaprabhá pedig lemondott a tündérségről.

Vekerdi József fordítása