|
BEVEZETŐ |
„...Az emberiség mitikus emlékezete századunkra igencsak megkopott” — írja dr. Uhrman Iván, Egy üzenet Középföldére című cikkünk szerzője. „Az ősi vallások a Föld túlnyomó részén visszaszorultak; ahol még sikerült eredeti, ősi mítoszokat lejegyezni, azokat az európai ember a maga másféle észjárásával alig képes felfogni.” S emellett valóban aligha vitathatjuk, hogy „amit mi ma a mitológiai kézikönyvekből megismerhetünk, az nem más, mint szépirodalmi művekben megőrzött mitikus témák cselekményismertetése, amiből éppen csak azt nem ítélhetjük meg: hogyan hangozhatott az eredeti mítosz, mely Homérost, Aiskhylost vagy Sophoklést megihlette, s amely meg tudná ihletni a korunkbeli szerzőt is.” Ugyanakkor szerkesztőségünk tagjai úgy vélekednek: a rendelkezésünkre álló mitikus anyag sem elégtelenül kevés, s jóval szélesebb közönséget érdemel meg, illetve nagyobb érdeklődére tarthat igényt, mint amekkoráról valójában ma Magyarországon, illetve Európa más országaiban számot adhat.
Éppen ezért gondoltunk arra, hogy Elfeledett regék címen állandó rovatot indítunk az AURIN oldalain, melyben kevésbé ismert, vagy igazán „elfeledett” mítoszokat, regéket, mondákat, mitikus történeteket szeretnénk felfedeztetni és újrafelfedeztetni Olvasónkkal. Az Eddának, az óészaki mitologikus és hősi énekek gyűjteményének, a Táin Bo Cualnge-nak, a Lebor Gabála Érennek, vagy az óír irodalom más kiemelkedő alkotásainak, avagy a Mabinogionnak, ennek a középkori walesi történetgyűjteménynek hőseit kívánjuk épp úgy életre kelteni az Elfeledett regéknek szánt oldalakon, mint a Rámájana és a Mahábhárata hindu eposzok vagy a görög mítoszok hőseit. Reméljük kezdeményezésünk célba talál, és az általunk közölt történetek számos lelket indítanak majd mitikus örökségünk alaposabb megismerésére, melyek nem csak szórakoztatnak, hanem — mivel az emberiség egyetemes élményeit fogalmazzák meg — segítenek önmagunk, s ezzel embertársaink megismerésben is.
Aurin fantázia-irodalmi és -művészeti honlap
Utolsó változtatás: 2005. október 30.
e-mail, 1996-2005.