A francia irodalom születését egy remekmű jelzi, a Roland-ének. Ma ismert formáját valamikor a 11-12. században nyerte el, régebbi eseményt elevenítve meg: Nagy Károly hispániai hadjáratát. A francia nemzeti eposz Roland, Olivér és a többi frank hős haditetteiről szól, önfeláldozó küzdelmükről, amelyet a szaracén túlerő ellen vívnak, Ganelon gróf árulásáról, a császár bosszújáról, kereszténység és pogányság élethalál küzdelméről. Az emberfeletti hősiesség lenyűgőző példái mellett a legmélyebb emberi érzések szólalnak meg a költeményben: a hit, a hűség és a barátság, a bajtárs halála feletti fájdalom és a gonoszság gyűlölete. Egy rég elmúlt világ gondolkodása, magatartása tárul elénk a Roland-énekben, a lovagvilág még őszinte, romlatlan eszményei mozgatják a szereplőket. Valamikor egész Európában elterjesztették az énekmondók ezt a hőskölteményt, Roland alakja legendássá vált, számos későbbi költőt is megihletett. A világ eposzirodalmában ma is a legnagyobbak között tartjuk számon.

CLI

látja Roland     barátját holtában
teste elnyúlt     arca föld porában
siratja is     szíve bánatában
„szánhatom már     vitézséged társam!
együtt kivel     évek sorát jártam
nem sértettél     s okát én sem adtam
fáj az élet     hogy itt fekszel holtan”
szavát mondja     s szédül lelke nyomban
Éber nevű     ménjén ül aléltan
arany kengyel     tartja csak szilárdan
hogy ne bukjék     járjon bár tudatlan

CLII

alig éled     Roland gróf ocsudva
ájultából     alig tér még vissza
látja immár     míly szörnyű nagy kára
elhullt a frank     jutott mind halálra
érsek maradt     s Valtér csupán állva
ki megtért ím     hegyekből leszállva
hispánokkal     dúlt kemény csatája
embereit     pogány mind levágta
völgy felé fut     nincs más választása
segítségül     Rolandot így hívja
„jó gróf! hol vagy?     vitézlő dalia!
hol te harcolsz     nem félek én soha!
Valtér vagyok     Mélgut hódítója
ősz Drohonnak     öccse atyjafia
kit jó szívvel     vittél sokszor hadba
lándzsám törött     pajzsom is hasadva
páncélomnak     szétfoszlik sodronya
belém hatolt     pogánynak vasa
ím meghalok     nagy volt ám az ára”
e szavakat     Roland hogy meghallja
tusázva jő     lovát sarkantyúzza

CLIII

gyászol Roland     búsul keservesen
új tusát kezd     hol legtöbb az ellen
huszat vág le     gaz hispán szerecsent
Valtér hatot     érsek ötöt menten…
szól pogány nép     „bitangolnak itten
ne engedjük     őket elevenen
urak! hitvány     ki rájuk nem megyen
s gyáván hagyja     szökjenek sértetlen”
vad üvöltés     hangzik fel éktelen
minden felől     pogány rájuk megyen

CLIV

jó Roland gróf     lám míly nemes bajnok
hummi Valtér     hős lovag jó harcos
érsek úr is     sok próbát kiállott
társukat hogy     elhagyják nincs oly ok
dúló harcban     sűrűk a csapások
ezer pogány     áll ellenük gyalog
s negyvenezren     lovon szaracénok –
közelítni     nincs ám bátorságok
karjuk lándzsát     dárdát meg kopját dob
vetnek gerelyt     s nyiluk is röppen sok
meg is ölik     Valtér jó lovagot
rejmszi Türpin     ékes pajzsa romlott
sisakja hull     vas zúz fején csontot
mállik vértje     sodronya is foszlott
négy lándzsa üt     sebet testén nagyot
ménje holtan     alatta összerogy
esik Türpin!     soha íly bánatot!

CLV

rejmszi Türpin     midőn érzi estét
s négy lándzsarúd     hogy átveri testét
talpra szökik     nem késik a derék
Roland felé     szaporázza léptét
röviden szól     „verve nem vagyok még!
vitéz míg él     nem hagyja, hogy győzzék!”
vonja Almaszt     szép rőt kelevézét
ezerszer sújt     dúlja harc sűrűjét
szól majd Károly:     lám senkit sem kímélt
s leli véle     négyszáz holt tetemét
ezt sebezte     annak szelte testét
sok közűlük     ott vesztette fejét –
gesta mondja     s ki csatát látón néz
Szent Egyed úr     isteni csodaképp
Lanban rótta     klastromban jegyzését –
ki ne tudná?     volt róla szó elég!

CLVI

jó Roland gróf     hősként vívja harcát
verejtékzik     forró láz járja át
szörnyű fájás     gyötri koponyáját
kürt fúvása     tépte halántékát
jön-e Károly     áhítja tudását
fogja kürtjét     gyönge halk hangot ád
torpan császár     hogy meghallja szavát
„urak! – így szól –     nyögjük sors csapását
Roland öcsém     éri ma végnapját
kürt szavából     hallom halódását
ki segélyt hoz     gyorsan vágtasson hát!
fújjatok meg     mindahány harsonát!”
hatvanezret     fújnak meg – hadd hallják!
fölzeng a hegy     völgyek is harsogják
szaracénok     tréfának nem tartják
„jő mireánk     Nagy Károly!” kiáltják

CLVII

szól pogány nép     „visszajő a császár!
halljuk hangját     frank had mint trombitál
Károly ha jő     ránk itt ma nagy vész vár
Roland ha él     újul harcunk immár
Hispániánk     elvesztjük – míly nagy kár!”
sisakosan     négyszáz ím előáll
jobbat senki     e hadban nem talál
Roland ellen     mind ádáz harcba száll
dolgából gróf     ki nem fogy soha már

CLVIII

látja Roland     mint jőnek feléje
erőt merít     éled büszke kedve
meg nem hátrál     míg csak tart élete
jó ménjén ül     Éber annak neve
sarkantyúnak      színarany tüskéje
hol csata dúl     tör az ellenségre
s Türpin érsek     szintúgy együtt vele
szólnak azok     „bőrét ki-ki mentse!
halljuk hangját     zeng a frank sok kürtje
hatalmas úr     Károly tér meg ide”

CLIX

gyávát Roland     nem szívelt sohasem
dölyfösszívűt     és hamislelkűt sem
s lovagot sem     ha nem küzd keményen
érsek úrhoz     Türpinhez szól fennen
„gyalog harcolsz     míg én ülök ménen
kedvellek ám     s melletted a helyem
jó sors rossz sors     minket együtt érjen
nem hagylak el     bárki ember kérjen
pogányokra     menjünk mind a ketten!
Dürendálom     tusáz igen szépen!”
szól az érsek     „ki nem küzd becstelen
jő már Károly     s értünk bosszút veszen”

CLX

szól pogány nép     „balsorsra szült anyánk!
felvirradt ím     szörnyűség napja ránk
sok vezérünk     pusztult meg daliánk
bajnok Károly     hadával jő reánk
halljuk immár     frank kürtszó míly harsány
Örömhegye!     hallik át zsivaján
Roland gróf meg     oly dühödt kapitány
hús-vér ember     meg nem győzi csatán
vegyük célba     s hagyjuk itt azután”
lándzsát kopját     dárdát dob valahány
vetnek gerelyt     s nyíl röppen: rajta szárny
nagy rést ütnek     Roland gróf tört pajzsán
szakad a szem     szétroncsolt páncélján
ám teste ép     nincs benne csepp hiány
harminc mély seb     tátong Éber lován
holtan rogy le     gróf ült eddig hátán
elhagyják már     menekül a pogány
egymagában     áll Roland gróf talpán

CLXI

fut a pogány     bús haraggal szívén
szaporán lép     iszkol hispán földjén
marad Roland     őket nem űzhetvén
elpusztult már     Éber jó csatamén
járhat gyalog     restelli bármiként
érsekhez megy     Türpinhez segítvén
aranymívű     sisakot old fején
fehér vértjét     fejti róla gyengén
selyemingét     szalagokra tépvén
kötést pólyál     vérző sok mély sebén
átöleli     viszi széles mellén
zöld pázsitra     nyugtatja le szegényt
s kedves szóval     szól hozzá kérlelvén
„ó nemes úr!     ekként hadd tegyek én:
sok hű társunk     kit szerettünk egyként
ne hagyjuk itt     szerte holtan fekvén
lelném őket     s híven fölismerném
te elébed     szép sorba helyezném”
„menj el s térj meg     – érsek úr szól ekként –
Úrnak hála     tiéd e föld s enyém”

Rajnavölgyi Géza fordítása