JEGYZET

Jelen történetünk a maja indiánok szent könyvéből, a Popol Vuhból való. A Popol Vuh vagyis a „Gondolatok Könyve” szent mítoszok és történetek gyűjteménye, amelyeket a Yucatán-félszigeten már a XVI. századtól kezdve tevékenykedő Ferenc-rendi szerzetesek írtak át a XVIII. században latin betűkkel, de kicse-maja nyelven. A hosszú elbeszélésfüzér középpontjában egy isteni testvérpár, Hun Hunahpu és Vukub Hunahpu kalandjai állnak, az általunk közölt történet bátyjaikkal vívott harcaikat beszéli el.

Most elbeszéljük Vadász és Jaguárszarvas születését.
   Íme, a megszületésük. Ez lesz az, amit elmondunk.
   Mikor elérkezett születésük napja, a Vérlány nevezetű hajadon megszült, de Nagyanya nem látta őket, amikor megszülettek. Egyszerre csak megszületett a Vadásznak és Jaguárszarvasnak nevezett két fiú. Megszülettek ott a hegyen, és azután a házba mentek, de nem tudtak aludni.
   - Szabadulj meg tőlük - mondta Nagyanya, mert túl sokat sírnak. Erre kimentek és egy termeszdombra tették őket. Békésen aludtak rajta. Azután elvitték a termeszdombról és tüskékre helyezték őket.
   Egymajom és Bőgőmajom most már azt kívánták, haljon meg a két gyerek a termeszdombon vagy a tüskéken. Mert Egymajom és Bőgőmajom gyűlölte és irigyelte őket.
   Vonakodtak öccseiket a házba fogadni, nem akarták elismerni őket, így azok a hegyekben nevelkedtek.
   Egymajom és Bőgőmajom nagy zenészek és énekesek voltak, sok szenvedés, fájdalom és gyötrelem közepette nőttek fel. Így azután nagy és bölcs emberek lettek. Furulyások, énekesek, festők és faragók voltak, könnyen ment nekik minden.
   Egyszer megtudták, hogy a fiúk megszülettek, és valójában varázslók, szüleik helyettesítői, mert azok az Alvilágba mentek és meghaltak. Egymajom és Bőgőmajom nagy és bölcs emberek voltak, és szívükben mindent tudtak két öccsük születéséről.
   Ennek ellenére, mivel irigyek voltak, nem mutatták ki varázserejüket, a szívük telve volt rosszindulattal, mert Vadász és Jaguárszarvas megbabonázta őket.
   A két fiú egész nap semmit sem csinált, csak vadászott. Nem szerette őket sem Nagyanyjuk, sem Egymajom, sem Bőgőmajom; nem adtak nekik enni, mikor Egymajom és Bőgőmajom már mindent megevett, akkor mehettek valamit enni. De a fiúk nem haragudtak, nem bosszankodtak, csak csendesen tűrtek, mert tudták a helyüket, és mindent világosan értettek. Hozták a madarakat, amikor megérkeztek, és Egymajom és Bőgőmajom megették a madarakat, de egy falatot sem adtak a fiúknak, mármint Vadásznak és Jaguárszarvasnak.
   Egymajom és Bőgőmajom nem csináltak semmit, csak furulyáztak és énekeltek.
   Történt egyszer, hogy Vadász és Jaguárszarvas hazatért, de madarat nem hoztak. Bemenetek a házba: Nagyanyjuk nagyon megharagudott.
   - Hol vannak a madarak? Hozzátok ide! - mondta Vadásznak és Jaguárszarvasnak.
   Erre így feleltek:
   - Az történt, Nagyanya, hogy a madarak fennakadtak a fákon, és nem tudtunk felmászni, hogy megszerezzük őket. Szeretnénk, ha fivéreink velünk jönnének, és leszednék a madarakat - mondták.
   - Jól van - felelték az idősebb fivérek. - Hajnalban veletek megyünk.
   A két öccsük ezután kitervelte, hogy hogyan pusztítja el Egymajmot és Bőgőmajmot.
   - Csak a természetüket változtatjuk meg, és ezzel beteljesedik a szavunk minden szenvedésért, amit nekünk okoztak. Azt akarták, hogy meghaljunk, hogy elvesszünk, mi fiatalabb testvéreik. Szívükbe, úgy hiszik, hogy szolgájuknak jöttünk, hogy szolgájuk legyünk. Éppen ezért megleckéztetjük őket - mondták egymásnak.
   Ezután a kanténak* , vagyis a sárgafának a tövéhez mentek. Mikor odaértek, lövöldözni kezdtek. Nem is lehetett megszámolni a madarakat, annyian pompáztak a fán, és az idősebb fivérek csodálkoztak ennyi madár láttán. Madarak voltak, de egy sem esett a fa tövéhez.
   - Nem esnek a madarak a földre, menjetek és hozzátok le őket - mondták bátyjaiknak.
   - Jól van - válaszolta a két bátyjuk. És felmásztak a fára, de a fa nőni kezdett, s a törzse megnyúlott. Ezután Egymajom és Bőgőmajom le akart jönni a fa tetejéről, de nem tudtak. Ekkor lekiáltottak.
   Hogyan menekülhetnénk meg, ó, fivéreink? Könyörüljetek rajtunk. Ez a fa megrémít minket, ó, fivéreink - kiáltották a fa tetejéről. Vadász és Jaguárszarvas erre így válaszolt:
   - Oldjátok meg ágyékkötőtöket, kössétek hasatok alá, hogy egyik hosszú vége lelógjon, és így könnyebben boldogultok.
   - Jól van - mondta a két bátyjuk, azután leeresztették ágyékkötőjük végét, de ezek azonnal farokká változtak, és a fivérek olyanok lettek, mint a pókmajmok. Ugrálni kezdtek a kis dombok faágain, ugráltak a nagy hegyekben és behatoltak az őserdőbe. Visítoztak és hintáztak a fák ágain.
   Így győzte le Vadász és Jaguárszarvas Egymajmot és Bőgőmajmot. Csakis varázslattal tudták ezt megtenni.
   Ezután visszatértek otthonukba, és mikor megérkeztek, szóltak Nagyanyjuknak és anyjuknak, és ezt mondták:
   - Ó, Nagyanya, valami megváltoztatta bátyjainkat, mert hirtelen eltűntek, és mintha állatokká változtak volna.
   - Ha ártottatok bátyjaitoknak, engem bántottatok, s nekem okoztatok szomorúságot. Ne tegyetek ilyet fivéreitekkel, ó, unokáim - mondta Nagyanya Vadásznak és Jaguárszarvasnak. És ők így feleltek Nagyanyjuknak:
   - Ne búsulj, Nagyanyánk. Ismét látni fogod fivéreink arcát, vissza fognak térni ide ez nehéz megpróbáltatás lesz számodra, Nagyanya. Vigyázz, hogy ne nevess rajtuk. És most vessünk sorsot - mondták.
   Azonnal játszani kezdték furulyájukon a pókmajomvadászról szóló dalt.
   Azután énekeltek, játszottak a furulyán, és táncoltak, amikor letették a furulyákat és a dobokat. Azután Nagyanyjuk leült velük.
   Továbbra is játszottak, és hívták vissza fivéreiket zenével és dallal, a pókmajomvadászatról szóló dalt énekelve.
   És akkor visszatért Egymajom és Bőgőmajom.
   Táncolva érkeztek, de mikor Nagyanya meglátta csúf arcukat, nevetni kezdett, és úgy nevetett, hogy abba se tudta hagyni.
   Erre azok azonnal elszaladtak, és Nagyanya soha többé nem látta az arcukat.
   Nevetésétől felpattantak és az erdőig futottak.
   - Mit tettél Nagyanya?
   - Csak négyszer próbálkozhatunk, és most már csak három maradt. Hívjuk vissza őket még egyszer furulyázva, énekelve, de uralkodj magadon, és ne nevess.
   - Kezdjük a próbát - mondta Vadász és Jaguárszarvas.
   Ismét furulyázni kezdtek.
   Fivéreik erre visszatértek, táncoltak, és egészen a ház udvarának közepéig jöttek fintorogtak és Nagyanyjukat nevetésre ingerelték, mire az végül hangos nevetésben tört ki.
   Valóban nagyon mulatságosak voltak majomarcukkal, széles fenekükkel, puffadt hasukkal, ami mind nevetésre ingerelte az öregasszonyt.
   Ettől megint elfutottak az erdőbe.
   És Vadász meg Jaguárszarvas így szólt:
   - És most mit tehetünk, Nagyanya? Megpróbáljuk harmadszor is.
   Játszani kezdtek a furulyán, és a majmok táncolva visszatértek.
   Nagyanya nem tudta visszafojtani a nevetést. Ekkor felmentek oda és felmásztak a falra. Szájuk vörös volt, arcuk ostoba, szőrös az arcuk, felborzadt a szőrük. Szemük fehérlett, amikor pislogtak.
   És amikor Nagyanya mindezt látta, hatalmas nevetésben tört ki; de többé nem is látta az arcukat, mert elnevette magát.
   - Most már csak egyszer hívhatjuk őket, Nagyanya, úgy, hogy most negyedszer jönnek - mondták a fiúk.
   Így hát ismét játszani kezdtek a furulyán, de fivéreik nem tértek vissza negyedszer, ehelyett az erdőbe menekültek.
   A fiúk így szóltak Nagyanyjukhoz:
   - Mi mindent megtettünk, Nagyanya.
   Eljöttek egyszer, azután megpróbáltuk ismét hívni őket. De ne búsulj. Itt vagyunk mi, az unokáid. Akik csak anyjukat és nagyanyjukat szeretik.
   Emlékeztetni fogunk benneteket a bátyjainkra, így legyen.
   Lesz maszkos tánc, és mindenki hozzájuk fog fohászkodni, Egymajomhoz és Bőgőmajomhoz, ahogyan őket hívják - mondta Vadász és Jaguárszarvas.
   Valóban a furulyások, az énekesek, az öregemberek, a festők és szobrászok mind hozzájuk fohászkodtak azontúl.
   De állatokká változtak, majmokká lettek, mert fennhéjázók voltak, bántalmazták öccseiket, mert így mutatkozott meg a szívük. **
Ez volt hát a vesztük, így pusztult el Egymajom és Bőgőmajom, így váltak állatokká.
   Megtelepedtek, volt otthonuk, zenészek és énekesek voltak, és sok nagy dolgot cselekedtek, amikor még anyjukkal és nagyanyjukkal éltek.


Maja-kicse nyelvből fordította és jegyzetekkel ellátta Boglár Lajos és Kuczka Péter

*Kante=e fa gyökere , amit a yucatáni majá egy rítusnál használtak, sárga színű festékanyagot tartalmaz
**A testvérek köyütti féltékenység csaknem „intézményes” volt a maja társadalomban. Különösen vonatkozott ez az idősebb és fiatalabb tesrvérek köyötti viszonyra: a kicse nyelvben a féltékenység és a fiatalabb testvérek kifejezés egy és ugyanaz a szó.