Sohár Anikó: A lerombolt palota

Sohár Anikó

A LEROMBOLT PALOTA

Steven Brust született mesélő, szórakoztató, bámulatba ejtő, szellemes és végül, de nem utolsó sorban, magyar származású. Hogyan lehetséges, hogy csupán egyetlen regényét, A lerombolt palotá-t, fordították le magyarra?
   Amikor a Zrínyi Nyomda 1990-ben kiadta ezt a könyvet, rögvest elolvastam. Ez volt a hatodik kötete a legislegelső fantasy sorozatnak Magyarországon (a Griff Könyvekről van szó), amit akkoriban történetesen gyűjtöttem és jónak tartottam, s ezért nem is értettem, miért jelentettek meg ilyen silány írást. Hát, talán a magyar származása miatt...
   Évekkel később véletlenül a kezembe került Brust egyik regénye angolul, ami fölgyújtotta a képzeletem, csiklandozta a humorérzékem, aminek stílusába nyomban beleszerettem. Így aztán szép sorban megvettem az összes regényét, A lerombolt palotá-t utolsónak. Akkor megkaptam a választ.
   A fordítás volt a ludas.
   Az igazat megvallva, olyan ez a fordítás, amelyet bármelyik elfogadott vagy divatos fordításelmélet kárhoztatna. Peter Newmark azért helytelenítené, mert nem „hűséges” az eredetihez, Lawrence Venuti azért ráncolná tőle a homlokát, mert a szöveg elvesztette minden egzotikus ízét, minden „idegenségét” az átültetésben, a fordító a leghatározottabban láthatatlan, Christiane Nord szemére hányná, hogy semmiféle módon nem tölti be rendeltetését, és így tovább. Ezt a fordítást semmilyen szemszögből nem lehet megvédeni. Gondolom, afféle fehér holló. Ráadásul nekem kapóra jön: kritizálhatom, ahogy csak tetszik anélkül, hogy el kellene köteleznem magam bármelyik elmélet mellett.
   Vessünk tehát egy pillantást a fordításra!
   A szöveg külalakja teljesen eltér az eredetiétől, ám ez lehetett a kiadó óhaja. Példának okáért, az ajánlás, a köszönetnyilvánítás [BP¹ ix-xi] és a „Jegyzetek a fenar nyelv kiejtéséhez” [LP² 5-7] egyetlen köszönetnyilvánító részbe vonódtak össze, amelyben máris találunk
   - félrefordítást, pl. „In addition to my fellow Scribblies³ , and Terri, and Val, and everyone at Ace” [szó szerint: Scribblies társaim és Terri és Val és az Ace⁴ összes dolgozója mellett] magyarul így hangzik: „Az Ace-nél dolgozó valamennyi firkász barátom és Terry meg Val mellett”; ”Only those who toiled to acquire any of the above languages” [szó szerint: csupán azok, akik küszködtek a fentebb említett nyelvek bármelyikének elsajátításával] fordítása ez lett: „Mindenki, aki a fenti három nyelv valamelyikével küszködik”,
   - szükségtelen kölcsönszavakat (pl. architektúra, spelling bee),
   - hibásan írt személyneveket, nyolc esetből négyben (Berry helyett Barry, Marschall helyett Marshall, Jon helyett John, Terri helyett Terry - mind tipikus normalizálás).
   A fordító úgyszintén kihagyta a kiejtési útmutató egy részét⁵ és egy tréfát is: ugyanis a „for additional last minute proophreading” fordítása, „az utolsó pillanatban végzett nyomdai korrektúráért”, kihagyja a jelzőt (additional), ami egyrészt utólagost, másrészt hozzáadottat jelent, s ez a kettősség rögtön tükröződik is az f helyett ph-val - azaz hibásan - írt korrigálást jelentő angol szóban.
   A térkép az utolsó oldalra került, s világosan elárulja azt a fordítói eljárást, amit talán a legzavaróbbnak találtam az átültetésben, azaz a fordító egyszerűen átvette a szövegbe ágyazott magyar szavakat, bár persze helyesen írta őket, ellentétben a szerzővel. Mivel Brust kitalált világán a magyar az ott élő keletiek nyelve, s ezeket a szavakat mindig kiemeli dőlt betűvel, a fordítói átvétel, azaz pusztán ezen írói fogás megszüntetése a színezet olyan mértékű gyengülését okozza, az olvasóban keltett ámulat és különösség érzését annyira csökkenti, hogy az egész regény jellege, tónusa megváltozik tőle.
   És itt egy pillanatra térjünk vissza a különféle fordításelméletekhez. Hogyan kellene egy ilyen fontos jellegzetességgel bánni? Nyilván, a nevek, mint László, Miklós, Sándor (ékezettel vagy anélkül) vagy fogalmak, mint táltos, Bölcsesség egzotikusnak, szokatlannak hangzanak egy amerikai szövegben, ám magyarban nem. Annak érdekében, hogy a fordítás hű legyen, megőrizze idegenszerű, szokatlan ízét, betöltse rendeltetését, ezeket a neveket és szavakat helyettesíteni kellett volna. Vajon bármelyik nyelv, amelyet Magyarországon egzotikusnak ítélnek, megfelelne e célra? Ha mindössze néhány kifejezésről lenne szó, akkor persze, igen, bármelyik nyelv alkalmas lehet erre, minél eltérőbb a magyartól, annál jobb. Brust maga a környező országok nyelveit javasolta, amelyek mind indoeurópaiak. Azonban azt is figyelembe kell vennünk, hogy az egész történet, különösen a közjátékok, a magyar folklórban gyökeredzik, amely, noha osztozik az európai folklór számos elemében, alapvetően finnugor, ráadásul igen erős török-tatár befolyást mutat (vö. a két, meglehetősen ellentmondó, a magyar nép eredetére vonatkozó mítoszt⁶). Ezért én valamelyik finnugor nyelvet javaslom, lehetőleg olyat, amelyiknek volt kapcsolata török nyelvekkel is, az európai kultúrával is, mint például az észt vagy a lapp.
   A Köszönetnyilvánításhoz a fordító hozzáfűzött egy jegyzetet, amelyben egyértelművé teszi, hogy a szerző regényét magyar népmesék motívumaira alapozta és helyesen leírt magyar neveket és szavakat használt (ami mellesleg nem igaz, pl. Konnyü Szél, Dobpergés Őrdög), majd megkéri az olvasót, „ha e tulajdonnevek olykor sután, idegenül csengenek a fülünkben, vagy ha például az ételek leírása sérti hazafias gasztronómiai érzületünket, azt nézzük el. Keressük inkább az analógiát, mert a regény minden mondata a mai magyar társadalom történéseiről, az elnyomottak elhullatott véréből újjászülető demokrácia talpra állásáról szól”. (Nem tudom, milyen a hazafias gasztronómiai érzület, de abban biztos vagyok, hogy Steven Brust nem Nostradamus s ezt a regényt 1986-ban írta.)
   Jó, jó, a fordítás 1990-ben készült, pont a politikai változások kellős közepén, és, ahogy Susan Bassnett rámutatott plenáris előadásában a legutóbbi FIT kongresszuson, „a fordítást mindig meghatározza az a pillanat, amikor ténylegesen készül.” Na meg a célja is.
   De mi volt a célja? Egyáltalán, volt neki? A fordító világosan fölismerte a magyar motívumokat - bár azok funkcióját nem. Bizonyos stiláris fogások is elkerülték a figyelmét (pl. az archaizmusok), s a hangsúlyt inkább a hagyományosabb, tündérmesei elemekre helyezte. Még meg is változtatott dolgokat, hogy ezt a hatást fokozza, például kihagyta a prológus szót illetve a fejezetek számozását. Azt gondolta, hogy a fantasy nem több, mint kortárs tündérmese? Nyilván nem, hiszen saját megjegyzése szerint az elbeszélés félreértést kizáróan kapcsolódik a politikához.
   Ezért aztán úgy vélem, a fordító egyszerűen nem foglalkozott mindezzel, a legkényelmesebb megoldást választotta és elhallgattatta kreativitását. Sajnálatos módon számos példával tudom alátámasztani ezt a föltevésem. A legelső ilyen magában a szövegben a prológus címe, „The Legend of Fenarr”, amit „Fenarr legendája”-ként ültet magyarra: ugyanazt a szót használja, amelyet a középkori latinból vettünk át (’legenda’: (el)olvasandó részletek, azaz szemelvények a latin legere „olvasni” igéből), s egy szent életéről szóló történetet jelent vagy ilyen történetek gyűjteményét. Angolul a „legend” szónak hét jelentése van, ebben az esetben: „régebbi időkből származó népszerű történet, amelynek igaz volta nem állapítható meg”. Magyarul a legendának csak két jelentése van: egy szent élettörténete, illetve költött, kiszínezett elbeszélés. Amikor a magyar (ál)történelmi, általában hősies történetre utal, világosan elhatárolt szóval él, a mondával, mint például a Kerekasztal köré szőtt történetek esetében. Ami első pillantásra szó szerinti, hűséges fordításnak látszik, az valójában pontatlanság.
   És ha ez nem lenne elég rossz, a fordító angoltudása, különösen a nyelvtan terén, igen sok kívánnivalót hagy. Túl gyakran ért félre szavakat vagy kifejezéseket s hoz létre fura mondatokat, vagy legalábbis az eredetihez képest más jelentésű mondatokat. Például úgy tűnik, azzal sincs tisztában, hogy a ’nem’ szó előfordulása mondaton belül tagadást jelent, vagy hogy a ’he’ személynévmás nem utalhat nőre.

”Brigitta took a step over to Miklós. He took her hand.
”I think he’s dead,” he said.
”László?”
”Yes. I felt it.”

[BP 247-248] Ennek a passzusnak magyar fordítása így hangzik:
(Brigitta odalépett Miklóshoz. A fiú megfogta a lány kezét.
- Azt hiszem, [hímnemű ő] meghalt - mondta Miklós.
- László?
- Igen. Éreztem [amikor megtörtént].) „Brigitta Miklóshoz lépett. Megfogta a kezét.
- Azt hittem, halott - mondta.
- László?
- Igen. Úgy éreztem.”

[LP 203]

Mivel a magyarban csupán egyetlen egyes szám harmadik személyű névmás létezik, ily módon nem lehetséges kifejezni a szereplő nemét. Muszáj helyettesíteni valamilyen főnévvel vagy az alak nevével - s bizony, ebben az esetben is így kellett volna eljárni. Az ilyen behelyettesítés híján az egyetlen logikus értelmezés az, ha ezek a mondatok Brigittára vonatkoznak, ő az alanyuk, ő a beszélő, kivéve a kérdésnél. Ám ugyanakkor tartalmilag logikátlan: ugyan miért érezné meg Brigitta László halálát? Nem valószínűbb-e, hogy az öccse fogja ezt megérezni?
   A másik változtatás, jelen helyett múlt idő, teljességgel érthetetlen s értelmetlenné teszi a mondatot, hiszen az „Azt hittem, halott” azt sugallja, hogy a beszélő tévedett, akiről szó van, mégis él.
   Hadd idézzem a könyv legelső bekezdését s egy keveset az epilógusból, hogy illusztráljam a fordító hozzáállását - bár melléfogásai általában ennél súlyosabbak, a kezdet és a befejezés minden szövegben kiváltságos helyzetben van:

”LONG AGO THERE LIVED a mighty lord named Fenarr” [BP 1]
[Valaha élt egy nagyúr, akit Fenarrnak hívtak]
fordítása
„Valaha régen élt egy nagyúr, Fenarr volt a neve” [LP 9]

Eltekintve az eltérő külalaktól, az egyetlen változtatás elfogadott, bár kissé átkerül a hangsúly a „Fenarr”-ról a „név”-re, hiszen az az utolsó szó a mondatban.

”Some say he came from the lands around the North Sea, where the cold winds had frozen his sinews until they were like fine steel”
[Egyesek azt mondják, hogy az Északi-tenger körüli földekről jött, ahol a hideg szelek addig fagyasztották izmait, míg finomított acélhoz hasonlatosakká lettek]
fordítása
„Némelyek azt állították, hogy az Északi-tenger mellől jött, ahol a hideg szelek acélossá fagyasztják az izmokat”

A magyar nyelv nem szereti a szóismétlést, ezért az angol ’say’ helyett gyakran rokonértelmű szavak szerepelnek, ami azt illeti, ez kötelező, ezért a „szerint” megismétlése egy bekezdésen belül komoly stiláris hiba. Szeretném leszögezni, hogy a magyar megengedi a jelen idő használatát egy múlt idejű mondaton belül, eltérően az indoeurópai nyelvektől, ez tehát rendben van, pontosabban rendben lenne, ha a fordító ezzel nem módosítaná a szerző mondanivalóját, de sajnos megteszi. A többi változtatásra nincs ésszerű magyarázat.

”Others say the Great Plains to the east had tempered his heart with the burning sun, so he feared nothing”
[Mások azt mesélik, hogy a keletre fekvő Nagyalföld edzette meg a szívét tűző napsütésével, s ezért nem félt semmitől]
fordítása
„Mások szerint a keleti Nagyalföld tűző napja edzette a szívét, ezért nem fél senkitől”

Mint már írtam, a magyar nyelv megengedi a jelen vagy jövő idő használatát múlt idejű mondaton belül, de ebben az esetben ez komoly jelentésváltozást okoz. Egyidejűség helyett, a jelen idő azt sugallja, hogy Fenarr még mindig él s nem fél. Ráadásul a „nem fél senkitől” szűkítőnek bizonyul a „nem félt semmitől”-höz képest. Továbbá ellentmond az egyébként következetes múlt időnek - ismét egy apró módosítás, ok nélkül. A többi változtatás bőven belül van az elfogadhatóság határán.

”There are those who tell how he came from the ocean far to the south, through underground streams that emerge high in the Grimtail, the south-eastern part of the Grimwall, where he learned to live with great privation”
[Vannak olyanok, akik arról regélnek, hogyan jött a messzi délen elterülő óceánból föld alatti patakokon át, melyek a Zordonfal délkeleti részén, a Zordonvég magasában bukkannak elő, ahol aztán Fenarr megtanult együttélni a súlyos nélkülözéssel]
fordítása
„Volt, aki arról mesélt, hogyan kelt át a távol-keleti óceánokon, s Zordonfal délkeleti csúcsának, Zordonvégnek föld alatti patakjain, miközben megtanult a legnagyobb nélkülözések közt élni”

Az egyes szám használata többes helyett a „volt, aki arról mesélt” kifejezésben nyelvtanilag helyes, megengedhető, bár szerintem a többes sem lett volna rossz. Az összes többi változtatás zavarba ejtő, különösen a „távol kelet” „dél” helyett; a szerző nyilvánvalóan azt óhajtotta érzékeltetni, hogy mind a négy égtájat rebesgetik a hős szülőhelyeként. És az „átjött” nem ugyanaz, mint az „átkelt”.

”Still others claim he grew to manhood in the Western Mountains on the very borders of Faerie, and thus knew the denizens of that land better than any other mortal man”
[Megint mások azt állítják, hogy a Nyugati-hegységben cseperedett férfivá, magának Tündérhonnak a határvidékén, s ezért jobban ismeri ama ország lakóit minden más halandónál]
fordítása
„Megint mások szerint a Nyugati-hegységben nőtt férfivá, Tündérhon határán, mely ország lakói a hírek szerint jobbak minden más halandónál”

Itt van a második „szerint” és talán a legrosszabb értelmezés, különösen a szövegösszefüggést is figyelembe véve, hiszen a tündérek egy cseppet sem jók ebben a történetben. Mi több, a fordítás azt sugalmazza, hogy a tündérek halandók!

”You are fully of Faerie blood, are you not, Devera?” [BP 267-268] [Te teljesen tündérvérből származol, ugye, Devera?]

Ennek a mondatnak magyar fordítása így hangzik:
„Benned is tündérvér folyik, ugye, Devera?”
[LP 219-220]

Ez a fordítás rejtélyes. Legjobb tudomásom szerint a szereplők egyikében sem folyik tündérvér, ezért elképzelni sem tudom, honnan vette a fordító ezt az ötletet. Más Brust regényekből pedig tudható, hogy Devera a Démon Istennő unokája - akit megölnek ebben a regényben -, azaz nem származhat teljesen tündérvérből.

”Yes.” ”Then you will live a long time.” She giggled, then seemed to catch herself and turned somber once more. ”Oh, yes, Mister Miklós. A very long time.”	Ennek a passzusnak magyar fordítása így hangzik:
(- Igen. - Akkor (te) sokáig fogsz élni. A lány kuncogott, aztán úgy látszott, rájön, hogy viselkedése nem helyénvaló, és ismét csak elkomorodott. - Ó, igen, Miklós bácsi. Nagyon sokáig.)	„- Igen. - Akkor te sokáig fogsz élni. A lány kacarászni kezdett, aztán összeszedte magát, és megint szomorúan nézett. - Ó, igen, Miklós úr. Nagyon sokáig.”

A mondat a kiemelésekkel gyakorlatilag értelmetlen magyarul, a két kifejezés, „catch oneself” és „turn sombre”, félrefordításának „köszönhetően”. Ráadásul a „kacarászik” ige használata talán nem a legszerencsésebb választás volt, mert hosszasabb időtartamot sugall.

”He nodded. ”There is a thing I would ask of you. Do you know Brigitta?” She nodded. ”She has left, to make her way to Faerie”	Ennek a passzusnak magyar fordítása így hangzik:
(Miklós bólintott. - Van valami, amire megkérnélek. Ismered Brigittát? - A kislány bólogatott. - [Brigitta] Elment, hogy utat leljen Tündérhonba.)	„Miklós bólintott. - Valamit kérni szeretnék tőled. Ismered Brigittát? - A lány bólintott. - Elment, visszatér Tündérhonba”

A személynévmások behelyettesítése természetesen szükségszerű (he - Miklós, she - a lány). A „nodded” „bólintott” fordítása mindkét esetben komoly stiláris hibának számít. A második mondatban szereplő szórend elég szerencsétlen. A magyarban a szórend igen rugalmas, bár megváltoztatása eltolhatja a hangsúlyt, azonban mindent azért nem enged meg. A „Valamit kérni szeretnék tőled” nem hangzik természetesen. Föltételezem, hogy a fordító egyszerűen elegyítette az eredetit a szokásos magyar frázissal („Kérni szeretnék tőled valamit). Erősen gyanítom, hogy a „make her way” félrefordításáért az Országh-féle Angol-Magyar Nagyszótár okolható, amely nem említi ezt a kifejezést, csupán a ’make one’s way back’ (visszatér valahová) szerepel benne.

”Devera nodded vigorously. ”I know. She will” she caught herself, then said. ”She will arrive safely.”	Ennek a passzusnak magyar fordítása így hangzik:
(Devera nyomatékosan biccentett. - Tudom. Ő meg fog... - észbe kapott, aztán folytatta. - Ő meg fog érkezni minden baj nélkül.)	„Devera határozottan bólintott. - Tudom. Vissza fog... - összeszedte magát, majd folytatta: - Vissza fog érni biztonságban.

Itt láthatjuk a „nodded” (bólintott) harmadik ugyanolyan fordítását és a „catch oneself” másodszori félrefordítását. Mint írtam, a „say” rokonértelmű szóval történő helyettesítése helyes és üdvözlendő. A legérdekesebb fordítási probléma a „She will...” átültetése értelmezhető módon. Tagadhatatlan, hogy ez nehéz feladat, mert az angollal összehasonlítva a magyar szinte sose használ segédigéket. A fordító által választott megoldás - igekötő és jövő időt jelentő segédige - talán a lehető legjobb, annál sajnálatosabb, hogy arra nem jött rá, Deverának miért is kell észbe kapnia, s így a „vissza” igekötő köti össze az elharapott mondatot a következővel. A következő részlet el fogja árulni, mi is az, amit Devera nem akar elmondani Miklósnak.

”You know that? Good. Then, will you, when you are older, watch out for her?” Devera’s eyes filled with tears. ”I can’t, Mister Miklós. She’s going to... I mean, I can’t.”	Ennek a passzusnak magyar fordítása így hangzik:
(- Te ezt [biztosan] tudod? Remek. Akkor hát, amikor idősebb leszel, légy szíves, vigyázz rá! Devera szeme könnybe lábadt. - Nem tehetem, Miklós bácsi. Ő meg fog... vagyishogy, nem tehetem.)	„- Te tudod ezt? Jó. Akkor mivel te vagy az idősebb, vigyázz rá. Devera szeme könnyel telt meg. - Nem tehetem, Miklós úr. Ő elment... úgy értem, nem tehetem.”

Az első mondat fura hangzású, mert a fordítás teljesen szó szerinti, még a szórendet is követi, helyesebben: Te ezt tudod?/Ezt te (biztosan) tudod? A harmadik mondat átültetése csakis a fordító hiányos angoltudásával valamint a szerzőnek, a közönségnek és magának az elvégzendő feladatnak teljes semmibevevésével magyarázható. A fordító nyilvánvalóan nem olvasta el az író ugyanezen képzeletbeli világon játszódó egyéb műveit - egye fene, elvégre ez a regény csak lazán kapcsolódik a többihez. A fordító nem vette föl a kapcsolatot a szerzővel, hogy szükség esetén tisztázza a homályos pontokat - rendben, Amerika messze van, abban az időben az elektronikus levelezés még nem terjedt el széles körben, és a határidők annyira szorosak voltak, hogy még a légipostán küldött levél sem érkezett volna meg idejében. De az ördögbe is, miért nem gondolkozott? Abszolúte világos a szövegből, hogy Devera kisgyerek, míg Brigitta felnőtt, Miklós szerelmese. Hogyan lehetséges ezt megfordítva tálalni? És miért kellett a fordítónak a kérésből felszólítást formálnia, ráadásul felkiáltó jel nélkül?
Ezek után az elkövetett leiterjakab, az a „She’s going to...” fordítása „Ő elment...”-nek nem is döbbenti meg annyira az embert, bár persze gyakorlatilag mindent megváltoztat, a jelentéstől a horderőn át az alaphangulatig. Kétségtelen, hogy a fordítónak nem volt tudomása arról, hogy a „go” igének különféle jelentései és funkciói vannak, hiszen a „László was gone. Brigitta would be gone soon” [BP 268] mondatot így ültette magyarra: „László elment. Nemsokára Brigitta is elmehet” [LP 220] [helyesen: László meghalt. Brigitta is hamarosan meg fog halni] - talán mondani sem kell, hogy az utóbbinak az égvilágon semmi értelme, egyike a számos baklövésnek. A „would” segédige ebben az esetben ugyanis a jövőre vonatkozik (mivel múlt idejű a mondat, az angolban kötelező nyelvtani egyeztetésnek megfelelően a „will” segédige ölti föl múlt idejű formáját), nem pedig feltételes módot jelöl. A rendszerváltás óta ez a hiba, azaz jövő idő helyett feltételes mód, igen gyakori, ritkán került a kezembe olyan (sf és fantasy) fordítás, amelyben ne fordult volna elő. Mivel László meghalt a tizenhatodik, A fa c. fejezetben, egyértelmű, hogy Brigitta is meg fog halni, alkalmasint Tündérhonban.

”He felt as if a dagger had been plunged into his heart. He gripped the rail.”The child—” ”Your daughter will be fine, Mister Miklós. I promise.”	Ennek a passzusnak magyar fordítása így hangzik:
(Miklós úgy érezte, mintha tőrt döftek volna a szívébe. Megmarkolta a korlátot. - A gyerek... - A lányodnak nem lesz semmi baja, Miklós bácsi. Ígérem.)	„Miklós úgy érezte, mintha tőrt döftek volna a szívébe. Megragadta a korlátot. - A gyerek... - A lányodnak nem esik baja, Miklós úr. Ezt megígérem.”

Eltekintve attól, hogy semmi oka arra, hogy úgy érezze, tőrt döftek a szívébe - elvégre, Miklós eddig is tudta, hogy Brigitta elment - ez a rész hibátlan. A személynévmás behelyettesítése természetesen szükségszerű (he - Miklós).

”He nodded. He tried to speak and failed. Then he said, ”Daughter.” Suddenly the child he would never see was as real as the woman he was losing. ”Could you watch over her, then?”	Ennek a passzusnak magyar fordítása így hangzik:
(Miklós bólintott. Próbált megszólalni, de hiába. Aztán azt rebegte: - Lány. - Hirtelen, a gyerek, akit sosem fog látni, éppoly valóságosnak tűnt, mint a nő, akit épp most veszít el. - Akkor nem tudnál rá vigyázni?)	„Miklós bólintott. Szólni akart még, de nem tudott. Végül csak annyit mondott: - Leány. - Hirtelen a gyerek, akit még nem is látott, valóságosabbnak tűnt, mint az asszony, akit elveszített. - Akkor vigyázz őrá.”

Ez a rész tisztán bizonyítja, hogy a fordító képtelen volt „dekódolni” az igeidőket, mind a jövőt a múltban, mind a folyamatos múltat egyszerű múlt időnek fordította; az előbbi helyesen jövő idő, az utóbbi pedig a magyarban jelen, hiszen egyidejűleg történik és épp folyamatban van.
A hibás nyelvtan másik példája az egyszerű összhasonlítás fokozásként történő átültetése (olyan valóságos, mint - valóságosabb).
S mindennek a tetejébe itt a negyedik azonosan magyarított „nodded”-„bólintott”.

”The little girl ran to him and hugged his leg. ”Don’t worry, Mister Miklós.” Then she looked up at him and smiled once more. ”I won’t have to watch over her; everyone else will have to watch out for her. ”	Ennek a passzusnak magyar fordítása így hangzik:
(A kislány odaszaladt hozzá és átölelte fél lábát. - Ne aggódj, Miklós bácsi! - Azzal fölnézett rá s újra elmosolyodott. - Nem kell majd óvnom őt, mindenki másnak kell majd óvakodnia tőle!)	„A lány odaszaladt hozzá, és átölelte a lábait. - Ne aggódj, Miklós úr. - Felpillantott rá, és még egyszer elmosolyodott. Nem kell, hogy én vigyázzak rá mindenki azt fogja tenni.”

Úgy tűnik, a fordító nem akarta fölismerni, hogy Devera csupán kisgyermek, noha az első mondat második feléből ez világosan kiderül. S találunk itt egy tipikus fordítási hibát: magyarul a páros testrészek egynek számítanak, azaz az embernek vagy karja van, vagy fél karja, ha az egyiket elveszítette. Sohasem kettő, sohasem többes számban. Ráadásul, az angolban csupán egy lábról van szó! (Érdekes, hogy Devera szemét helyesen egyes számban fordította.)
   A fordító központozási hibákat is elkövetett ebben a bekezdésben: hiányzik egy felkiáltó jel a lány első mondatának végéről és egy gondolatjel az utolsó mondat előtt.
   Végig a párbeszéd során a két szereplő tegezi egymást, ami ismerősök között szokásos (vagy ha az ember fiatalabbat vagy alárendeltet szólít meg, bár ilyenkor nem túl udvarias). Devera Miklóst „Mister”-nek szólítja, ami a fordításban „úr”-ként jelenik meg, noha elsődleges jelentése „egy férfi megszólításának bizalmas formája”. Azonban az „úr” nem bizalmas, ismerősök között szokásos megszólítás, s biztos, hogy kisgyerekek nem használják. Így ez a fordítás valótlan, kissé nevetséges hatást ér el.
   A szójáték kihagyása (watch out for - watch over) kizárólag az eredeti meg nem értésével és félreértelmezésével magyarázható.
   Gondolom, ennyi példa megteszi, bár nagy a kísértés, hogy többet is idézzek. A fölsoroltak kristálytisztán szemléltetik, hogy a fordító (nem annyira) mikroszkopikus módosításai miként torzították el a mű gyakorlatilag összes rétegét. S az ilyen változtatások túl számosak ahhoz, hogy a mondanivalót érintetlenül hagyják, a regény hangulatáról nem is beszélve. Amit a fordító tett, jócskán túlmegy a valódi fordításokra oly jellemző, szokásos normalizáláson, egyszerűsítésen, kiegyenlítésen és explicitáción - utóbbira persze csak annyira volt képes, amennyire egyáltalán megértette az eredetit, azaz nemigen.
   Megpróbáltam meggyőzni magyar sf & fantasy könyvkiadókat, hogy Brust kitűnő író és írásait érdemes lenne megjelentetni, de hiába. Ez az egy fordítás rossz hírét költötte minden Brust regénynek. A szerző jövője magyar nyelven odalett, romba dőlt, s a fordító hírneve sértetlen - vannak előnyei a láthatatlanságnak, a széles körben elismert fordításkritika hiányának.
   Ja, a fordító neve egyébként Nemes Ernő.

1 Steven Brust: Brokedown Palace. New York: The Berkley Publishing Group. Ace Fantasy Book, 1986. 270 p.; 18 cm. ISBN 0-441-07181-3.

2 Steven Brust: A lerombolt palota. Fordította Nemes Ernő. Griff Sorozat 6. Budapest: Zrínyi Nyomda Kiadója, 1990. 221 p.; 21 cm. Fantasztikus regény. ISBN 963 02 8250 X

3 A Scribblies (kb. Firkászok) nevű csoport amerikai írókból áll, akik a James Joyce előtti hagyományokhoz tartják maguk. Többek közt Pamela Dean, Kara Dalkey, Emma Bull, Will Shetterly tartozik közéjük.

4 Amerikai kiadó

5 ”The consonants ny as in hanyag (negligent) and ty as in tyúk (hen) are sounded and the y in both cases approximates the y in you”

6 Az Emese-monda nem a magyar nép, hanem Árpád nemzetségének eredetét magyarázza, ám többek közt Dömötör Tekla is Árpad egész népére, értsd: későbbi magyarság, vonatkozó mondaként tárgyalja.

Aurin fantázia-irodalmi és -művészeti honlap
Utolsó változtatás: 2005. október 30.
e-mail, 1996-2005.

”Brigitta took a step over to Miklós. He took her hand. ”I think he’s dead,” he said. ”László?” ”Yes. I felt it.” [BP 247-248]	Ennek a passzusnak magyar fordítása így hangzik:
(Brigitta odalépett Miklóshoz. A fiú megfogta a lány kezét. - Azt hiszem, [hímnemű ő] meghalt - mondta Miklós. - László? - Igen. Éreztem [amikor megtörtént].)	„Brigitta Miklóshoz lépett. Megfogta a kezét. - Azt hittem, halott - mondta. - László? - Igen. Úgy éreztem.” [LP 203]