Solomon Kane Robert Ervin Howard (1906-1936) amerikai (texasi) író hőse. Komor puritán, szigorú elvek szerint élő kardforgató, emberfeletti harcos, félelmetes, halálos ellenfél - idejétmúlt lovag. A szerző 1928-ban alkotta meg. Ez a hős az első azoknak a klasszikus howardi figuráknak a sorában, akik a nevéhez fűződnek, s akik egymást követve egyre nagyobb népszerűséget, egyúttal mind több rajongót és elismerést szereztek úgy neki, mint magának a fantázia-irodalomnak. Howard tizenhat Solomon Kane-történetéből nyolc - a történeteknek tehát fele, s az eredetieknek nagyobb része (a Hawk of Basti és a The Children of Asshur című írásokat Ramsey Campbell fejezte be) - hozzáférhető magyar nyelven. Ezek A Koponyák Holdja [I.] ¹ és a Hősök Kora [II.] ² című kötetekben jelentek meg, illetve A Halál fekete lovasai című novella az Aurin honlapján.
   A komor külsejű puritán, talán nem túlzás kijelenteni, külsejére nézve alighanem minden idők egyik legemlékezetesebb, legmegigézőbb fantasy hőse, de legalábbis megjelenését tekintve alighanem az egyik legnagyszerűbb látomás a szerző valamennyi, egyéb tekintetben nem kevésbé felejthetetlen figurája közül. A szemlélődőben önkéntelenül felmerül a kérdés: miféle eszközökkel éri el az író, hogy ez az egyébként egyszerű, egyszer durván elnagyolt, máskor kifinomultan nemes, de mindig határozott ecsetvonásokkal megfestett alak oly könnyedén valóságos életre keljen éber közt? A továbbiakban erre a kérdésre igyekszünk választ találni.


Solomon Kane fizikai megjelenéséről, más szóval: külsejéről a legteljesebb képet alighanem A Testvériség pengéi első fejezete adja (Kardcsattogás), amelyben a szerző színrelépésekor írja le a hőst olymódon, hogy az egyik mellékszereplő érdeklődő tekintetével méri végig. A szóban forgó mellékszereplő, Jack Hollinster - a későbbiekben Kane védence - szintúgy európai férfi, mi több, angol, s hozzá tengerész, emellett - a mű legtöbb szereplőjétől eltérően - nem megátalkodott, hétpróbás gazember, hanem tisztességes, már csak becsületessége miatt is kiszolgáltatott helyzetben lévő, ámde fiatalságában lánglelkű ifjú, aki Solomon Kane segítségére szorul. Minden adottsága megvan hát hozzá, hogy ideális eszköz legyen a nem mindennapi karakter bemutatásához, aki maga is angol, kalandor, és mintha az ég küldte volna honfitársa segítségére.
"A férfi az a típus volt, aki figyelmet és még valami többet is parancsolt. Több hüvelykkel magasabb volt Hollinsternél, aki pedig jócskán a középmagasság felett állt. Egy grammnyi háj vagy súlyfelesleg sem volt a szikár alakon, a férfi mégsem tűnt gyengének vagy túl soványnak. Épp ellenkezőleg. Széles válla, tág mellkasa és hosszú, karcsú lába erőt, gyorsaságot és kitartást jeleztek - olyan egyértelműen mutatták kardforgató mivoltát, mint a hosszú, dísztelen penge, mely oldalán lógott. Az idegen leginkább azokra a sovány, szürke farkasokra emlékeztette Jacket, amiket a szibériai sztyeppéken látott.
   De az arca volt az, amely a leginkább felkeltette a fiatalember érdeklődését. Meglehetősen hosszú volt, simára borotvált, és különös módon sötét-sápadt, ami a mélyen ülő pofacsontokkal együtt időnként majdnem hullaszerű kinézetet kölcsönzött viselőjének - míg valaki a szemeibe nem nézett. Vibráló élet és erő csillogott bennük, feszültek voltak és vasakarattal kontrolláltak. Egyenesen beléjük tekintve és idegen erejük hideg sokkját érezve Jack Hollinster képtelen volt meghatározni színüket. Az ősi jég szürkesége és az északi tengerek legmélyének hideg kéksége vegyült egymással. Nehéz, fekete szemöldökök függtek felettük. Az arc összhatása kifejezetten mefisztóinak hatott.
   Az idegen különösen egyszerűnek nézett ki, és ez jól illett hozzá. Kalapja egy fekete puhakalap volt, toll nélkül. Tetőtől talpig testhez álló, komor árnyalatú ruhadarabokat viselt, bármilyen díszítés vagy ékszer nélkül. Nem voltak gyűrűk az erős ujjakon; nem ragyogtak gyémántok a kard markolatán, a hosszú penge is egyszerű bőrhüvelyben nyugodott. Ruháját nem díszítették ezüst gombok, mint ahogy cipőjét sem fényes csatok.
   Ruházata komor egyhangúságát elég különös, bizarr és szokatlan módon egy széles, cigányosan megkötött selyemöv törte meg. Az öv a Kelet műhelyeiben készült; színe a ragyogó zöld volt, egy tőr nyele és két nehéz pisztoly agya nyúlt ki belőle." (A Testvériség pengéi) [I. 55-56. o.]

   Látható, hogy a szerző, illetve a tengerész Hollinster előbb a férfiban megbúvó és a mögötte álló erőt veszi észre, s csak aztán veszi jobban szemügyre az ezekre utaló nyilvánvaló jeleket: a rendkívüli fizikumot sejtető testi alkatot, a nyíltan viselt gyilokeszközöket, s nem véletlen, hogy egy ragadozó, egy vadász jut eszébe róla: a szibériai szürke farkas.
   Hollinster tekintete a dísztelen penge után az idegen arcára villan, amelynek látványa a férfi orcájának részletekbe menő vizslatására ösztönzi. A kísérteties ábrázat mögött azzal éles ellentétben álló ént ismer meg a szemekben, amelyek fogva tartják tekintetét bizonytalan, kiismerhetetlen természetükkel. Hideg, vészjósló hangulatuk azonban nem hagy benne kétséget a jövevény sziklaszilárd jelleme megítélésének kérdésében, amit támogatni látszik a súlyos, sötét szemöldökpár, amely a megalkuvást nem ismerők tekintetét kölcsönzi a szempárnak. Hogy ez nem puszta külsőség, azt a szempárból pásztázó sokkoló tekintet, a belőle áradó életerő bizonyítja, mely jegyek azonban éles ellentétben állnak az arc hullaszerűségével.
   Bár a szemlélő teljességében érzékeli a jelenésszerű figurát - kinek nem evilágiságot sugalló mivoltát mefisztóinak ható arca is hangsúlyozza -, s bár ezen belül az idegen arca kelti fel leginkább érdeklődését, mégis megjelenése kelti benne az első, mindent elsöprő benyomást, amelyet már csak megfejel az ember letaglózó tekintetének reá gyakorolt hatása.
   Éppen ezért a Puritánt leíró következő két bekezdés során mintha már nem is az ő szemével látnánk, mintha Solomon Kane megjelenése és tekintete oly mértékben megbűvölte volna, hogy rá a továbbiakban nem számíthatunk, s ezért mintegy a háttérből az elbezélő hangja „veszi át a szót". A testi valójában jelen nem lévő elbeszélő „megnémult" mellékszereplőjét átmenetileg mellőzve ilymódon tájékoztatja az olvasót a hős öltözékéről, amelyet tulajdonképpeni olvasójának szemszögébe helyezkedve a különös ismeretlenhez illőnek talál - mintha az olvasó, mint a történet résztvevője attól, hogy az egyik szemlélőt magbabonázták, még nyugodtan szemlélődhetne. Való igaz, hogy így van. A fiatalabb férfi „elnémításával" azonban még valamit elér Howard: ezzel mintegy erősíti az olvasó tudatában a Solomon Kane-ről fokozatosan kialakuló emberfeletti, az ún. larger than life-képet, amely valamennyi hősi figurájának sajátja.
   Az idegen ruházatát szemügyre véve már egymást érik az olvasóban a kérdések: ki ez az idegen, és honnét került ide? Mit akar, és miért akarja azt, amit tenni fog? Howard azonban - zavaró módon - megtöri a figura öltözetének összhatását: az élénkzöld selyemöv hivalkodó módon válik árulójává a komor megjelenésű férfi kettős jellemének (így érzékeli ezt Hollinster is: "Külseje sejtette, hogy puritán, mégis..." [A Testvériség pengéi; I. 56. o.]), miként az alkaiosi strófa első soraiban méltóságteljesen hömpölygő jambusok közt megszaladó anapestus is óhatatlanul felfedi a dalolónak a kényszerítő ritmus mögé rejtett indulatát és hevét. S ennélfogva a hirtelen, az égből a történetbe pottyant ember egyszerre épp oly esendővé és kézzelfoghatóvá válik, mint az elbeszélés összes addigi szereplője. A leírás véget ért, Solomon Kane nem több, de nem is kevesebb, mint amit megjelenése sugall: hős, akire egy olyan ifjú, mint Jack Hollinster, illetve az alkalmasint örökifjú, kalandra s kalandjában emberfeletti támaszra vágyó olvasó úgy nézhet fel, miként apjára. Nem véletlen tehát, hogy Kane fiatalúrnak szólítja az ifjú tengerészt, ezzel is hangsúlyozva életkorbeli különbségüket, s bár a tiszteletteljes megszólítással megtartja a távolságot, amely egy idegennek kijár, mintegy atyailag nyújt segítő kezet a rászoruló fiatalembernek eme félig-meddig bizalmas megszólítással.
   Egyszerre rokonszenves és ijesztő, felvillanyozó, de dermesztő, ismerős és idegen, kézzelfogható és megfoghatatlan, érinthető és távoli, emberi és emberfeletti, e világra emlékeztető, mégsem evilági, esendőségre utaló jelektől nem mentes, de mégis emberfelettinek tűnő hősalak bontakozik ki előttünk - talán a legkülönösebb, legizgalmasabb egyéniség Howard valamennyi figurája közül.
   Eme kettősség - amelyet külseje, mozdulatai és mozdulatlansága, ruházata, vagyis teljes életnagyságban való megjelenése sugároznak - határozza meg ebben a történetben a Solomon Kane-ről az olvasóban kialakult első képet, benyomást, amelyre lényének más összetevői - jellemvonásai és gondolkodásmódja, érzései és világnézete, küldetéstudata, illetve magatartása - sem cáfolnak rá a későbbiekben. Érdemes megfigyelni azonban, mennyit változott Solomon Kane azóta, hogy először jelent meg az olvasók előtt. Azt mondtuk, talán A testvériség pengéi adja a legteljesebb, már szóval a legrészletesebb képet a hősről. A Vörös árnyak című kalandban (amely szintén elbeszélés, s amelyben a Puritán először jelent meg az olvasók színe előtt (s amelynek címe eredetileg Solomon Kane volt), a következőképp toppant elő a második, „A farkas tanyája" című fejezetben:

   "Először azt hitte, hogy egy, a bejáratnál álló férfi árnyékát látja. Aztán rájött, hogy ez maga a férfi, bár olyan sötéten és mozdulatlanul állt, hogy a táncoló gyertyafény egy árnyék fantasztikus hasonlóságát kölcsönözte neki.
   A jövevény ugyanolyan magas volt, mint Le Loup, tetőtől talpig feketébe öltözve, egyszerű, testhezálló ruhákban, ami valahogy jól illett komor arcához. Hosszú karok, széles vállak és a kezében tartott penge jelezték kardforgató mivoltát. Arcvonásai szomorúnak és gyászosnak tűntek. Sötét sápadtsága kísértetiességet kölcsönzött neki a halvány fényben, a hatást csak növelte komor szemöldökének sátáni sötétsége.
   Szemét, mely nagy, mélyen ülő és rezzenéstelen volt, a banditára szegezte. Le Loup ebbe a szempárba nézve nem tudta megállapítani a színét. A komor arcvonások ördögi hatását különös módon semlegesítette a magas, széles homlok, noha ezt részben elrejtette egy tollatlan kalap.
   Az a homlok álmodozóra, idealistára, magába forduló emberre utalt, ugyanakkor a szempár és a vékony, egyenes orr árulkodtak fanatizmusáról. Egy külső szemlélőt villámcsapásként zúztak volna szét a két férfi pillantásai, ahogy álltak egymással szemben. Mindkettőjük szeme kimondhatatlan mélységű erőt sugárzott, de ennél a pontnál meg is szűnt a hasonlóság." (Vörös árnyak) [I. 11. o.]

   A két idézetet összevetve egyértelműen megállapíthatjuk, hogy Howard hőse mit sem változott megjelenésében azóta, hogy először lépett a nagyérdemű elé. Az író gyakorlatilag később is ugyanazokkal az ecsetvonásokkal festi meg figuráját, mint kezdetben. Előbb a testi alkat, mint az egész, a külső meghatározói, kontúrjai, amelyek elhatárolják, mintegy kiemelik a háttérből, aztán az idegen orcája - az az arc!, egyszerre sötét és sápadt, amelynek kísértetiességet kölcsönöz a halovány fény - kiemelten szót ejtve a szemöldökről, utóbbi idézetben egy komor jelzővel ellátva, illetve a hős nem evilági auráját annak sátáni benyomást keltő érzetével erősítve az olvasóban. Korábban azonban az arc megfestője még külön kitér annak ördögi vonásaira, melyek az ifjú Hollinster szemében mefisztóinak hatnak. Külön észreveteti az olvasóval a jeges szempárt és a bölcselőt sejtető magas homlokot, amely különös módon semlegesíti azokat a negatív benyomásokat, amelyeket riasztó külseje máskülönben kivált a szemlélőből. Az arcberendezés ellentétes vonásaival (introvertált lelki alkat, fanatizmusról árulkodó szempár és orr) egy olyan ember külsejét rajzolja meg, aki sejthetően egyéni elvei, önnön szigorú törvényei szerint él, s aki ezekben az elvekben nem ismer megalkuvást, s lévén, hogy fegyverforgató ember: meghátrálást sem.
   Egyenesen következik ebből, hogy képes érvényt szerezni a maga szabta törvényeknek, lelki és fizikai adottságai egyedülállóan alkalmassá teszik rá, s mint ilyen, öntörvényű, szabad ember, az emberfeletti hőstípus ideális megtestesítője.
   Nem hagyható figyelmen kívül azonban, hogy Howard nem a külsőségekre helyezi a hangsúlyt Solomon Kane színre léptetésekor, a Puritán első történetének első, stílusosan „Solomon Kane"-nek címzett fejezetében (amelyben Solomon Kane egy megerőszakolt, tőrrel mellbeszúrt, elhagyatottan haldokló gyermekre bukkan az erdőben). A karakter viselkedését, reakcióit, a dolgokhoz való hozzáállását emeli ki, amelyek minden külsőségnél és szónál ékesebben árulkodnak a Puritán életfelfogásáról, illetve jelleméről, s teszik őt alkalmassá arra, hogy határozott, cselekvőképes, ugyanakkor cselekedeteiben és érzéseiben messzemenően emberséges hősként az olvasó példaképe legyen.
   Ugyanebben a fejezetben mindössze egyetlen utalás történik Kane nem mindennapi testi adottságaira ("A férfi, kinek hosszú, imbolygó, kényelmes s mégis rendíthetetlen lépései sok mérföld távolságot győztek le napkelte óta..." - I. 5. o.), ám ez elég is; mint ahogy - a szereplő fentebb taglalt magatartásának ismeretében - elég a történet kezdősorait uraló figura szájából ama egy mondat is: "Ezért emberek fognak meghalni. " Nem fenyegetés, pusztán tényközlés. Ahogyan a szerző maga is kihangsúlyozza annak prófécia-ízét:

   "- Halott - suttogta.
   Lassan felemelkedett, kezét gépiesen a köpenyébe törölte. Haragos szemöldökei sötéten összehúzódtak. Mégsem hallatott vad, merész kiáltást, nem esküdözött se szentekre, se ördögökre.
   - Ezért emberek fognak meghalni - morogta hidegen. " (Vörös árnyak) [I. 6. o.]

   A feladat végrehajtására induló fegyverforgató férfi szemmel láthatóan már történeteinek első epizódjában az emberfeletti hősök archetípusát, azon belül is a gyöngék és ártatlanok védelmében küldetést vállalókét, az arthúri mondakör lovagjaiét idézi. Solomon Kane krónikáinak eme pontján, ahol az olvasóközönség megismerkedik a hőssel, a történetek közt egyedülállóan kifinomult módon érzékelteti - a hős valamennyi más, a műben csak a későbbiekben említésre kerülő ismertetőjegyének mellőzésével - a figura emberek felett álló mivoltát.
   Howard tehát elsősorban nem a külsőségekre épít hősalakja megformálásakor, mint ahogyan teszik azt sokan, akik az övéihez, Solomon Kane-hez hasonlóan szimbólumértékű, emberfeletti hőst próbálnak megformálni; olyan hőst, akivel az olvasó szívesen azonosul, minthogy hogy élvezi szimpátiáját, s talán éppen ezért örömmel olvasna többet kalandjairól, azaz látná viszont hasonló jellegű történetekben.
   Szó, ami szó, nem is teheti meg, hogy hosszabb leírást szenteljen Solomon Kane alakjának novelláiban, amelyek törvényszerűen rövidebb terjedelműek, mint elbeszélései. Ilyen műve például a Zörgő csontok, vagy a Koponyák a csillagfényben, mely írásaiban a következőképp látjuk viszont Kane-t:

   "Egyikük magas volt és sovány, egy toll nélküli kalappal, komor fekete ruhába öltözve, mely sötét sápadtságot adott vészjósló arcának. " (Zörgő csontok) [I. 41. o.]

   "Magas szikár termete, sötét ábrázata és álmodozó tekintete csak még komorabb tette lényét, mint az a puritán, sötét ruha, amelyet viselt. " (Koponyák a csillagfényben) [I. 152. o.]

   Ugyanakkor a Hősök Kora című válogatásban található novellában ezeket olvashatjuk a magas, búsképű, és hallgatag férfiról:

   "Karcsú volt, de izmos, egyszerű, dísztelen öltözékben. Most a szónok felé fordította sápadt arcát, és jeges szemekkel nézett rá. " (A végzet jobb keze) [II. 243. o.]

   Viszonylag rövid terjedelmű prózáiban tehát a Puritán külsejének leírásakor Howard szó szerint beéri egy-két mondattal. Jóllehet későbbi műveiben támaszkodhatna ama képre, amely korábbi történetei során a hősről kialakulhatott hűséges olvasójában, de hogy feltételezésre építsen, nagyon is egyszerű megoldás volna. Nem is lép szervezőerő szintjére egyetlen művében sem, ámbár kétségkívül akadnak olyan művek, amelyekben a szerző mintha szorosabb értelemben vett ciklusban gondolkodva alkotta volna meg művét, amelyben az egyes művek köztudomásúlag támaszkodhatnak és támaszkodnak is egymásra, minthogy egyik a másikhoz hozzátévén az egyes művek szoros kapcsolatban állnak egymással. E sorok írójának véleménye szerint Howardnak kifejezetten ilyen művei - a Solomon Kane-krónikákon belül - az idézett novellák is, lévén, hogy ezekben a ciklus-kompozícióra törekvő írói szándék - az elbeszélések epikáján keresztül átsugárzó világkép tovább árnyalásával - nyilvánvalóan mutatkozik meg.
   Ha megfigyeljük a fentebbi idézeteket, feltűnhet, hogy Howard egyszer sem felejti ki a leírásokból hőse ábrázatának megemlítését. Ez a jelenség önmagában nem szokatlan, és nem szorul magyarázatra. Hiszen ha egy embert vizslatunk, általában az arcvonásait figyeljük meg, vagy a tekintetét keressük, s ily módon óhatatlanul is az arcát vesszük szemügyre; ám Solomon Kane arca szokatlan - azok számára, akik látják, valószínűleg elfelejthetetlen - arc; különös, sötét sápadtság a jellemzője, amelyből delejes szempár figyel az elbeszélésekben mindig megemlített, vagyis feltehetőleg szintúgy felejthetetlen szemöldökök alól. Ha teheti, Howard elidőzik ezen az arcon, különös, szokatlan vonásain, amelyek földöntúli vagy „csak" nem evilági képzeteket keltenek olvasójában.
   A figura eme vonásait csak még jobban kiemelik a helyzetek, amelyekben különös értelmet nyernek, s amelyekben a hős emberfelettiségét hangsúlyozzák. Ezek a jelenetek szintén Solomon Kane „megjelenésével" vannak összefüggésben, a szónak egy másik értelmében - amely a színre lépés szinonimája.

   "Csend hullott a helységre, ahogy a tekintetek a lépcső felé fordultak, és a hüvelykek a pengék élét érintették. A kapitány türelmetlenül rántotta meg széles vállát.
   - Én nem hallottam semmit.
   - De én igen. Egy sikolyt és egy eldőlő test zaját... én mondom, a halál sétál ma éjszaka...
   - Allerdine - mondta a kapitány hidegen, miközben egy palack nyakát ütögette -, lassan olyan leszel, mint egy öregasszony, aki a saját árnyékától is megijed. Végy példát rólam! Szoktam én valamikor is félelemmel vagy aggodalommal rágni magam?
   - Jobban tennéd, ha óvatosabb lennél - felelte a komor férfi savanyúan -, éjjel-nappal a nyakadat kockáztatva, egy farkassal a nyomodban... vagy elfelejtetted a két éve kapott üzenetet?
   - Ugyan! - nevetett a kapitány az üveget a szájához emelve. - A nyomok túl régiek, még...
   Egy fekete árnyék vetült rá, és az üveg kicsúszott ujjai közül. Mintha hatodik érzéke figyelmeztette volna, a kalóz elsápadt, és lassan megfordult. Minden szem a pincébe vezető lépcsőre szegeződött. Senki sem hallotta, hogy az ajtót kinyitották vagy bezárták volna, mégis ott állt a lépcsőn egy magas férfi, egy fényes, zöld övtől eltekinve teljesen feketébe öltözve. A mélyen a homlokába húzott puhakalap alól két hideg szem csillogott, mint a lángoló jég. A két kéz egy-egy felhúzott pisztolyt tartott. Solomon Kane! " (A Testvériség pengéi) [I. 66-67. o.]

   Színpadias megjelenés, amelyre Solomon Kane hajlamos is, s előfordul, hogy amilyen rejtélyes módon megjelent, éppolyan különös-megfoghatatlan módon - mondhatni, angolosan - távozik végszavai után; valahogy így:

   „... a magas alak hangtalanul beleolvadt a sötétségbe." (A Testvériség pengéi) [I. 85. o.]

   Láthatatlanul jelenik meg, akár az Úr angyala, elvégzi a dolgát, és megy, továbbáll. Kane rendszerint a semmiből tűnik elő (ld. A Testvériség pengéi első fejezetét [I. 56. o.]); mintha egy meséből lépne ki - egy mesebeli lovag, akit az emberek várnak, és akiről úgy beszélnek, mint afféle Robin Hoodról -, s ráadásul valóban, mintha csak az ég küldené. Ő maga így nyilatkozik erről:

   "- Földnélküli vagyok - villant egy különös, megfoghatatlan, majdnem misztikus fény hideg szemeiben. A napnyugta felől jövök, és napkelet felé tartok, oda, ahová az én Uram vezeti lépteimet. " (A Testvériség pengéi) [I. 85. o.]

   Mások is így látják őt. Solomon Kane élő legenda, akit mikor hazatér, az otthoniak hazájába megtérő hősként fogadnak, s körülülnek, hogy meséljen nekik, hogy első kézből kapjanak beszámolót tetteiről (l. a Solomon Kane's Homecoming című költeményt), s akit a műveken belül is hajlamosak vagyunk élő legendaként jönni-menni látni, mint ahogyan „A végzet jobb keze" című novellában konkrét utalás is történik rá, hogy a puritán hős az:

   "- Ki ez az ember? - kérdezte a hencegő bosszúsan. - Ki ez, hogy a boszorkánymestereket pártolja a becsületes polgárok ellenében? Istenemre, szerencsésnek mondhatja magát, hogy John Redlyvel szólalkozott össze, és még a bordái közöt dobog a szíve!
   A fogadós előrehajolt, és a piszkavassal kihalászott a tűzből egy izzó zsarátnokot, hogy pipára gyújtson. Száraz hangon válaszolt.
   - Inkább te mondhatod szerencsésnek magad, John, hogy tartottad a szád. Ez Solomon Kane volt, a puritán. Veszélyesebb, mint egy vadon kóboró farkas. (A végzet jobb keze) [II. 243. o.]

   Vagyis, bár Howard igazolja érzéseinket - kézzelfogható bizonyságát adván azok helyességének -, figuráját, Solomon Kane-t elsősorban a szó valamennyi - fizikai, természetfeletti, dramaturgiai - jelentésének értelmében jelenésszerű megjelenése teszi azzá, ami: a fantasy irodalom fantasztikus, minden tekintetben emberfeletti hősi és testi alkatú, a történelmi fantasy kulisszái közé tökéletesen illeszkedő alakjává.

1 Howard, Robert Ervin: A Koponyák Holdja; Cherubion, Debrecen, 1993. (ford.: Nemes István, Békési József, Tóth Attila, Jónás János)

2 Howard, Robert Ervin: Hősők Kora; Valhalla Holding, Bp., 1997. (ford.: Kornya Zsolt)

1997