Varga Illés

J. R. R. TOLKIEN ÉS ROBERT E. HOWARD
„A sötét barbár” és „a hobbit” mitológiája

[A szöveg a Magyar Tolkien Társaság, a Pécsi Tudományegyetem Modern Irodalomtudományi Tanszéke, az Angol Tanszékcsoport és a Hallgatói Önkormányzat szervezésében 2004. április 23-25-én Pécsett megrendezésre került „J. R. R. Tolkien: nyelv, hagyomány, értelmezés” című országos tudományos konferencián „A Tolkien-jelenség: hatás és adaptációk” című szekcióban elhangzott előadás alapját képező tanulmány bevezetője.]

Ajánlom e tanulmányt Kazár Józsefnek és Tick Péternek, akik megannyi ötlettel és kérdéssel, bírálattal, buzdítással és nem utolsó sorban könyvtárukkal járultak hozzá a megírásához, és Szu-jin Mengnek, akinek áldozatos türelme a megszületését lehetővé tette.


BEVEZETŐ

Tolkien és a fantasy-hagyomány

Az imént Stemler Miklós Terhes örökség: a poszt-tolkieni fantasy című előadásában hallhattuk, hogy részben milyen törekvések is jellemzik a fantasy irodalmát „Tolkien után”. Az előadásból alighanem mindenki számára nyilvánvaló, hogy Tolkien megtermékenyítően hatott a művészetekre, elsősorban a fantasy irodalmára, még ha nem egyértelműen pozitív előjellel is. Ugyanakkor az elhangzott előadásnak már a címe is Tolkien jelentőségét, a fantasy irodalomtörténetében betöltött vízválasztó jellegű szerepét hangsúlyozza, amely azonban – amellett, hogy teljesen helytálló álláspont [1] –, úgy gondoljuk, túlkapásokra is alkalmat ad. A Tolkien-recepció kezdetektől fogva hajlamos túlzásokba esni a korpusz meghatározó szerepét illetően, már ami irodalomtörténeti vonatkozásait illeti. Csak egy példa a sok közül: Michael D. C. Drout és Hilary Wynne 2000-ben megjelent cikkében, amely célkiűzése szerint a Tolkien-kritika szem előtt tartandó alapkövetelményeit lenne hivatott lefektetni, Tom Shippey alapvető, J. R. R. Tolkien: Author of the Century című művére hivatkozva jut ara a megállapításra, hogy:
a fantasy-irodalom stílusirányzata kétségtelenül [Tolkien] világának vállain nyugszik, és kisebb-nagyobb mértékben merít belőle.” [2]
Az ilyen kijelentések nem csak Shippeynek vagy Tolkiennak a fantasy-irodalomról alkotott felfogását hagyják figyelmen kívül (e két felfogásról alább még bővebben esik szó), hanem ez utóbbiakkal együtt magát a fantasy-irodalmat, beleértve annak szakirodalmát is. Ez a kijelentés ugyanis csak a Tolkien utáni fantasy zsánerirodalmára igaz – többé-kevésbé (jóllehet, inkább többé) –, de semmi esetre sem a fantasy-irodalom egészére: ez utóbbi jóval tágabb és szerteágazóbb, összetettebb és gazdagabb hagyományokkal rendelkező jelenség, mint amelyet a mai könyvpiac dominánsan képvisel, vagyis amelyet napjainkban kétségtelenül megjelenít a tolkieni formákat – az eredetiektől az epigonszerűeken át a plagizáló módokig – valóban felhasználó, popularizálódott üzletág.
   Itt és most nem bocsátkozhatunk a fantasy irodalomtörténetének részletes tárgyalásába, annyi azonban már a fentebbiekből is világos lehet, hogy a tolkieni szövegek megközelítései közt létezik olyan, amely szerint a korpusz valamiféle hagyományba ágyazódik, s hogy ez a hagyomány egyfelől több oldalról megragadható, másfelől nem eredeztethető Tolkien munkásságából.
   A Tolkien-recepcióban már viszonylag korán feltűntek olyan hangok, amelyek a szóban forgó hagyományba illesztették Tolkien műveit. Közülük az egyik első (ha nem a legelső) Lin Carter, Tolkien amerikai kiadójának, a Ballantine Booksnak egyik későbbi szerkesztői konzultánsa, aki elsősorban és kifejezetten azzal a szándékkal ült neki Tolkien: A Look Behind „The Lord of the Rings” című, 1969-ben megjelent könyve [3] megírásának, hogy e hagyományt az olvasók számára nyilvánvalóvá tegye. [4] Nézeteit később Imaginary Worlds (1973) című irodalomtörténeti és -elméleti könyvében még alaposabb, kidolgozottabb formában közzétette, ekkor már magára a fantasy irodalmára fókuszálva munkájában, amely nem csak az első (!) a fantasy irodalomtörténetével foglalkozó munkák sorában, de azt is kijelenthetjük, hogy lényegi megállapításai időtállónak bizonyulnak.
   Azóta számos hasonló munka született, s ma már külön, több ezer cikkszavas fantasy enciklopédia áll az érdeklődők rendelkezésére. [5]
   E helyt, miként a fantasy történetét, úgy elméleti megközelítéseinek szakirodalmát sem áll módunkban áttekinteni. Szükségét érezzük azonban annak, hogy a Tolkien-recepció szempontjából talán leginkább releváns véleményt, Tom Shippey [6] nézetét idézzük a témában.
   Tolkien irodalmi műveinek a Carter által megvilágított hagyományba tagozódását-ágyazódását Shippey sem tagadja. Még csak nem is vitatja, ellenkezőleg! Miután J. R. R. Tolkien: Author of the Century című könyvének előszavában határozottan leszögezi, hogy a fantasy „létezett Tolkien előtt”, s hogy „Tolkien nem feltalálta a heroikus fantasyt, hanem megmutatta, mit lehet kezdeni vele; megalapozott egy stílusirányzat-ágat (ha úgy tetszik: kialakított egy zsánert), amelynek maradandó voltát nem vagyunk képesek felmérni.” [7] – Shippey még azt a kijelentést is megkockáztatja, hogy a fantasy „létezhetett és kibontakozhatott volna azzá a stílusirányzattá, amellyé vált, A Gyűrűk Ura vezető szerepe nélkül is.” Igaz, azt sem felejti el hozzátenni: „Ez azonban meglehetősen kétségesnek tűnik”. [8] Mindez csupán spekuláció; ami azonban bizonyos, azt Shippey az előszó Tolkien and the fantasy genre című fejezetben külön hangsúlyozza:
„...nem volna igaz, ha azt mondanánk, hogy nem létezett olyasmi, mint az epikus fantasy Tolkien előtt: létezett már egy angol és ír szerzők – mint például E. R. Eddison és Lord Dunsany – munkásságában öröklődő hagyomány előtte is, és ugyancsak egy ezzel párhuzamos hagyomány amerikai írók körében, akik olyan ponyvamagazinokban jelentek meg, mint a Weird Tales és az Unknown. (Ezeket részletesen tárgyalom és példákat is hozok rá The Oxford Book of Fantasy Stories [1994] című antológiámban.) [9]
Shippey az említett kötet előszavában a következőképpen értelmezi, illetve határozza meg az irodalmi jelenséget:
„...a fantasy régi és megbecsült irodalmi forma, amelynek gyökerei az emberiség legkorábbi írásos emlékeiig nyúlnak vissza, vagy még messzebb.” [10]
A fantasy irodalma legtágabb meghatározása szerint, amely mindent magában foglal a Hamupipőkétől a Beowulfon át Stephen Donaldsonig, olyan irodalom, amely szándékolt módon él olyan elemek felhasználásával, amelyekről köztudomású, hogy lehetetlenek.” [11]
Az új elem a 20. században, amelyet én a tudományos fantasztikummal való párhuzamos fejleményként értelmezek, illetve a tudományos képzelőerőre adott párhuzamos válaszként, az a vágy a törvényerejű szabályszerűségek kontrollálására, felfedezésére és felkutatására és egy olyan másik világ megnyilvánulásainak befogadására, amely fantasztikus eseményeket produkál.” [12]
Shippey felfogásában is szembeötlik, hogy a fantasy irodalomelméleti kategóriája szétfeszíti a poszt-tolkieni zsáner fantasy irodalmának – igencsak szűkös – kereteit. Ellentmond egyszersmind Tolkien saját irodalmi műveiről alkotott nézeteinek is, amely szerint azok lényegüket tekintve tündérmesék; e kategória ugyanis – egyéni megközelítésében – magában foglalja a fantasy irodalmát is, amely szerinte előbbinek egyik sajátos megjelenési formája:
„...tündérmese az a történet, amely érinti és felhasználja Tündérföld világát, bármi legyen is a fő célja vele – szatíra, kaland, moralitás vagy fantasy.” [13]
Shippey elméletében ugyanakkor legalább annyira visszhangzik Carter felfogása, mint Tolkiené, amikor játékba hozza a „képzeletbeli tér” (imaginative space) fogalmát, amely egyértelműen rímel előbbi szerző „képzeletbeli világok” (imaginary world), illetve utóbbi „másodlagos világ” (secondary world) [14] terminusára. A képzeletbeli világ ugyanis Carter fantasy-fogalmának, -felfogásának egyik sarokköve:
Ahhoz, hogy fantasy-t alkosson, a szerzőnek egy olyan fikcionalizált univerzum konstruktőreként kell fellépnie, amelyben mágia működik; innen e tanulmány címe is: Képzeletbeli világok – mert ez az, amiről a fantasy egészen pontosan szól.” [15]
Ugyanakkor érdemes kitérni rá, hogy Tolkien maga is használta az imaginary world kifejezést, méghozzá éppen abban az értelemben, amelyben Carter, amikor párhuzamot vont más fantasy-írók művei és A Gyűrűk Ura közt. [16] Amiként talán nem haszontalan külön kiemelni e helyütt azt sem, hogy Tolkien nem csupán elmélkedett és értekezett a szóban forgó hagyományról, amelynek egyik nemzetközi díját (International Fantasy Award) 1957-ben ítélték neki oda egy science fiction-világtalálkozón [17], hanem természetesen ismerte, sőt kedvelte is azt. Így például a fentebbi Shippey-idézetben szereplő Lord Dunsany és E. R. Eddison műveit is (akikre többször is hivatkozik leveleiben, mint azt mindjárt látni fogjuk). [18]
   Megjegyzendő, hogy Eddison tehetségét igen nagyra becsülte, egyszer személyesen is találkozott vele a Tintanyalók (Inklings) ülésén 1944-ben, [19] ahol az író az akkor készülő The Mezantian Gate című regényének [20] egyik fejezetét olvasta fel hangosan – Tolkien szerint páratlan előadásmóddal [21]; s dacára annak, hogy művei nem minden tekintetben nyerték el tetszését, valamennyit elolvasta. [22] Egyik ('57-ben kelt) levelében így emlékezett meg az angolszász fantasy egyik legnagyobb klasszikusaként számon tartott szerzőről: „...még mindig úgy gondolok rá, mint a 'kitalált világok' legnagyobb és legmeggyőzőbb írójára, akit valaha olvastam.” [23]
   Eddison azonban csak egyike azoknak a fantasy- (illetve tudományos-fantasztikus) szerzőknek, akiket Tolkien nagy kedvvel olvasott. 1967-ben így írt egyik levelében: „Meglehetősen sokat olvasok; vagy inkább – az igazat megvallva – igyekszem minél több könyvet elolvasni (javarészt úgynevezett science fictiont és fantasyt).” [24]
   Visszatérve azonban Shippey elméletére: a képzeletbeli világ sajátságos művészi eszközének alapvetően megkülönböztető voltát tehát ő sem vonja kétségébe (noha értelmezésbeli különbségek felmerülhetnek a téren, hogy ki mit ért képzeletbeli világ alatt), sőt inkább jelentőségét, a fantasy irodalmának eszköztárában betöltött szerepét látszik kidomborítani, amikor így ír róla:
„Számos szerző használta ki a „képzeletbeli tér” kínálta lehetőségeket, amelyek a nem is oly régmúltban, a tizenkilencedik század irodalomtudományának révén tárultak fel. Tolkien A Gyűrűk Urája távoli prehisztorikus korban játszódik, habár Númenornak – Tolkien Atlantiszának – bukása után. Jóval e mű megjelenése előtt (noha nem azelőtt, hogy világegyeteme elkezdett volna formát ölteni) Robert E. Howard egy egész „hybóriai kort” teremtett, benépesítve piktekkel, lemúriaiakkal, stygiaiakkal és atlantisziakkal, alaposan kiaknázva, amit akkoriban tudtak vagy gondoltak a civilizáció kialakulásáról, s maradt így ugyanakkor kötetlen alkotói szabadságában, hogy olyan mágikus és mitikus hatalmakat szerepeltethessen, amelyek mára eltűntek, kihaltak.” [25]
S ezzel el is érkeztünk előadásunk témájához: Robert E. Howard és Tolkien kapcsolatának vizsgálatához. Mielőtt azonban a téma taglalásába belefognánk, célszerűnek látjuk summázni az eddig elhangzottakat, amelyeket röviden a következőképp foglalhatók össze:
Tolkien egyedülálló irodalmi teljesítménye formailag megújított egy már létező irodalmi hagyományt. Azt az irodalmi formát, amelyet részben, mint stílusirányzatot tart számon, illetve tárgyal az irodalomtudomány, s amelynek egyik – megjelenését tekintve – korábbi képviselője volt Robert E. Howard.
* * *

Robert E. Howardról

Robert Ervin Howard neve talán nem ismeretlen a hallgatóság számára. Ha máshonnan nem, akkor esetleg a mozifilmek és a televízió világából, művei ugyanis számos filmadaptációnak váltak alapjává, melyek közül alighanem a leghíresebb az Arnold Scwarzenegger főszereplésével készült Conan, a barbár (Conan the Barbarian, r. John Milius, 1982). Ugyanakkor – Robert M. Price szavaival élve – „amint azt Novalyne Price memoárja, a One Who Walked Alone (és a belőle készült Az egész kerek világ [The Whole Wide World] című briliáns film) a maga teljességében elénk tárja, még ha soha egyetlen szót sem olvastunk Howard varázslatos prózájából, ő maga még akkor is felismerhető volna, mint „saját legfantasztikusabb teremtménye”. [26] Azonban az előadás és mindazok kedvéért, akiknek a szerző neve ezzel együtt vajmi keveset vagy éppen semmit sem mond, pár szót szólunk életéről.
   Robert E. Howard amerikai író (1906. január 22., Peaster, Texas, USA - 1936. június 11., Cross Plains, Texas, USA), déli rabszolgatartó ültetvényesek és pionírok leszármazottja. Egy körzeti orvos gyermekeként látta meg a napvilágot, s egy texasi kisvárosban élte le szinte egész életét. Az 1920-as, '30-as évek ponyvamagazin-piacának írói közegéből kiemelkedve vált a fantasztikus irodalom egyik legolvasottabb és legnagyobb hatású szerzőjévé. [27]
   Kilenc-tízéves korában írta első művét, amelynek főhőse Boealf, egy fiatal dán viking. [28] Tizenöt éves korában határozta el, hogy író lesz, méghozzá olyan író, aki az írásból fog megélni; ekkor írja meg első kiadásra szánt művét, amelyet az Adventures magazinnak küldött el – hiába. Első (tizennyolc éves korában) publikált műve a Spear and Fang ('Karom és agyar', 1924), amelyet az egy évvel korábban (1923 márciusában) útjára indult Weird Tales című ponyvamagazin jelentet meg. (A lap még ugyanebben az esztendőben két másik, a The Lost Race és a The Hyena című műveit is közölte – Tolkien ekkor lett professzor a leedsi egyetemen.)
   A rákövetkező évben még két kisprózája jelent meg (az In the Forest of Villefère és a Wolshead című novellák), ezután azonban két évig egyetlen írásának sem sikerült kiadót találnia, így aztán elbátortalanodott, és 1926-ban könyvelőnek tanult. Mielőtt azonban befejezte volna tanulmányait, 1927-ben újra írni és – innen fogva töretlen sikerrel – publikálni kezdett. Ettől kezdve professzionális íróként kereste a kenyerét.
   Első komolyabb sikerét 1928-ban aratta Red Shadows című elbeszélésével [29], amelynek főszereplője egy 17. századi puritán hős: Solomon Kane. E történetet, amelyet Fritz Leiber „csodálatos howardi kompendium”-nak nevezett [30], még több másik követte – valódi saga született ekként a Weird Tales oldalain[31]. Howard egyik kollégája, H. P. Lovecraft így emlékezett meg róluk:
E mesékkel Mr. Howard olyan irányba tett úttörő lépéseket, amely egyik leghatásosabb teljesítményei egyikének bizonyultak – az ősi világ roppant és mérhetetlen megalitikus városainak leírása, amelynek sötét tornyai és szövevényes, útvesztőszerű árkádjai körül az ember-előtti félelem és sötét boszorkányság kipárolgása lengedez, s amelyet egyetlen más író sem volt képes megismételni. Ugyanakkor e mesék jelzik Mr. Howard képességének és lelkesedésének kibontakozását is, amellyel a véres, barbár összecsapásokat ábrázolta, s amely oly jellemzővé vált munkáira.” [32]
Solomon Kane azonban csak az első azon emlékezetes, azóta halhatatlanná nemesedett hősök sorában, akiknek történeteit Howard nyílt cikluskompozícióban publikálta: őt ugyanis hamarosan követte az atlantiszi Kull király (1929), a pikt Bran Mak Morn (1930 – amikor Tolkien nekifog a The hobbit megírásának), az angol Francis Xavier Gordon (1932) és még mások, akiket itt most nem sorolunk fel. [33]
   A számos hős közül a leghíresebb s vitathatatlanul a legnépszerűbb – úgy a maga korában, mint napjainkban – Conan, a barbár (1932) figurája. Howard 1932 korai hónapjaitól 1935 júliusáig a barbár Conan huszonegy kalandját írta meg különböző hosszúságú történetekben (terjedelmük 3500 és 75000 szó körül változik); közülük tizenhét jelent meg a Weird Tales magazinban. [34] A barbár Conan történeteivel Howard újfajta, s egészen A Gyűrűk Ura elsöprő közönségsikere (1965) után bekövetkező fordulatig alapvetően meghatározó, máig ható irányt jelölt ki az angolszász fantasy irodalmán belül, amelyet olyan szerzők követtek, mint C. L. Moore, Fritz Leiber vagy Michael Moorcock, s amely később a Sword & Sorcery („kard és boszorkányság”) néven vált ismertté. Az irányzat olyan szerzőkre volt hatással, mint L. Sprague de Camp, Terry Pratchett, David Gemmell vagy Wayne Chapman – Howard azonban mindezt már nem érhette meg [35]; 1936-ban élete váratlanul tragikus fordulatot vett, ő pedig önkezével vetett véget neki.
   Az évszámokból világosan látszik, hogy Howard írói pályája (1924-1936) csupán tizenkét év; mint professzionális íróé pedig mindössze 10 (!) esztendőbe sűrűsödött; ez alatt az idő alatt azonban több mint 400 művet – elsősorban rövidebb terjedelmű prózai alkotásokat (novellákat, elbeszéléseket), valamint nagyszámú költeményt – írt.
   Műveinek pályafutása ugyanakkor nem ért véget Howard 1936-ban bekövetkezett halálával: életművének posztumusz karrierje, amelyre – mivel túlságosan messzire vinne minket vizsgálódásunk tárgyától – ezúttal nem térhetünk ki [36], az 1950-es évek óta töretlenül felívelőben van. Itt és most elegendő csupán annyit megemlítenünk, hogy Howard művei kisebb mértékben az 1940-es évektől, ám különösen 1950-től kezdődően újra napvilágot láttak különböző kiadványokban, köztük Conan, a barbár megannyi története - L. Sprague de Camp és Lin Carter közreműködésével - keménykötésű könyvek formájában, s hogy Howard műveinek posztumusz sikere, illetve sorsa a fantasy-irodalom történetének ezen a pontján fonódik össze immár elválaszthatatlanul J. R. R. Tolkien műveinek hatástörténetével. Howard kiadói között ugyanis feltűnik az a bizonyos fantasztikus könyveket publikáló Ace Books is, amely majd 1965-ben elsőként jelenteti meg A Gyűrűk Urát puhakötésben az Egyesült Államokban, s válik ekként a Tolkien-kultusz kialakulásának egyik felelősévé. Az Ace Books 1953-ban Howard The Hour of the Dragon című Conan-regényét [37] jelentette meg Conan the Conqueror címmel puhafedeles kiadásban (Leigh Brackett The Sword of Rhiannon című regényével egy kötetben [38]), míg egy évvel később ugyanez a regény Nagy-Britanniában is napvilágot látott. 1954-et írtak ekkor; A Gyűrűk Ura megjelenésének évét.
* * *

Howard és Tolkien kapcsolatáról

Ha egy pillantást vetünk a szekció címére („A Tolkien-jelenség: hatás és adaptációk”), amelynek keretein belül ez az előadás elhangzik, és összehasonlítjuk jelen előadás címével, joggal merülhet fel a kérdés a hallgatóságban, miféle hatásokról beszélhetünk e két szerző esetében? Egyfelől e témában alighanem már-már közhelynek számít C. S. Lewis megjegyzése, amely szerint soha senki sem gyakorolt hatást Tolkienre [39], másfelől a puszta tény, hogy Robert E. Howard elhunyt (1936), mielőtt Tolkien fantasy-művei széles körben megjelentek volna (legelébb is a The Hobbit első kiadása 1937-ben), már önmagában kizárja bármiféle hatás feltételezhetőségének lehetőségét. Ugyanakkor, még ha elméletileg elfogadnánk is, hogy Howard viszont hathatott Tolkienre, a gyakorlatban akkor is valószínűtlennek tűnik bármiféle hatás, tekintetbe véve, hogy Howard írásai amerikai ponyvamagazinokban jelentek meg, s hogy újrafelfedezésük és -kiadásuk, illetve a brit kiadványok megjelenése csak A Gyűrűk Ura befejezése (1949) után, az 1950-es években indult meg,.
   Még azon egyszerű és kézenfekvő kérdés is magától értetődőnek látszik, hogy vajon a Professzor tudott-e egyáltalán amerikai írótársa hasonszőrű műveiről? Amilyen egyszerű a kérdés, épp oly egyszerű a válasz is – a bevezető után talán már meg sem lepődünk rajta: igen, tudott róluk. Tolkien olvasta Howard barbár Conanjának történeteit, mi több: meglehetős élvezettel olvasta őket. [40] Tolkien egyébként személyesen is találkozott L. Sprague de Camppal, aki 1967-ben kereste fel a Tolkien-házaspárt. [41] Amilyen valószínűtlen, hogy Tolkien a Weird Tales és más amerikai ponyvamagazinok hűséges olvasója lett volna az 1920-as, '30-as években, épp oly valószínűtlen, hogy de Camp szerzői-szerkesztői munkássága elkerülte volna a figyelmét, nem beszélve saját kiadójának, az Ace Booksnak tevékenységéről. Elméletileg ugyan feltételezhető, gyakorlatilag azonban szinte kizárt, hogy a két fantasy-író és -olvasó, az amerikai rajongó-, illetve olvasótáborával levelezés útján személyes kapcsolatokat ápoló Tolkien és az 1950-es években Howard még kiadatlanul maradt írásait a maga –- részben howardi töredékek és vázlatok alapján megírt – Conan-történeteivel együtt sajtó alá rendező de Camp találkozása úgy ért volna véget, hogy ne kerültek volna szóba az amerikai fantasy-szerzők és irodalmi örökségük.
   Akármi legyen az igazság, tény, hogy a két szerző életművének hatástörténete tehát elválaszthatatlanul, de nem kibogozhatatlanul összefonódott, melynek szemléltetésére még egy irodalomtörténeti érdekesség látszik itt helyénvalónak és méltányosnak arra, hogy feltétlenül megemlítsük: és ez a sword & sorcery terminus felbukkanásának, elterjedésének, általánosan elfogadottá válásának, s végül irodalomelméletbe való bekerülésének története, amelyet Lin Carter ekként foglalt össze:
Az elbeszéléstípust, amelyet Howard dolgozott és alakított ki Conan-történeteivel, és amelyet C. L. Moore mintegy mintául használt fel Jirel kalandjainak megírásakor, ma úgy hívjuk: „Sword & Sorcery”. A szakszó azonban még sokáig nem létezett a heroikus fantasy új stílusirányzat-ágának megjelenése után. Tulajdonképpen Fritz Leiber volt az (aki maga talán a legkiválóbb író a Sword & Sorcery területén), aki kitalálta az elnevezést, nem régebben, mint 1961. A brit író, Michael Moorcock ugyanis nyílt levél formájában felhívást tett közzé az Amra című amatőr magazinban, ötletekért folyamodva a stílusirányzat-ág elnevezéséhez. Leiber a Sword & Sorcery-t javasolta, olyan terminusok nyilvánvaló származékát, mint a „vér és mennydörgés”, illetve a „köpeny és tőr”. Válasza egy másik „fanzin”-ban – ahogy az amatőr időszaki kiadványokat nevezik a fantasy- és a science fiction-rajongók földalatti mozgalmainak világában – jelent meg először, mely kiadvány címe Ancalagon volt, s újra megjelentették az Amra 1961-es júliusi számában. Noha néhányan jobban kedvelik a „heroikus fantasy” elnevezést, minthogy méltóságteljesebb, fennköltebb, emelkedettebb és irodalmibb, s egy kevesen egy variánsát alkalmazzák, a „swordplay-and-sorcery”-t („kardvívás és boszorkányság”), a „Sword & Sorcery” terminus felkapottá, elterjedtté és általánosan elfogadottá vált. [42]
A két, műkedvelő rajongók által szerkesztett, kiadott és terjesztett időszaki kiadvány címe, az Amra és az Ancalagon Robert E. Howard és J. R. R. Tolkien írásaihoz kapcsolódik. Előbbi Conan, a barbár neve azon fekete kalózok között, akiknek kalandos élete során az élére állt, hogy aztán fogalommá és legendává váljon, utóbbi pedig Melkor-Morgoth legerősebb teremtményétől, Angband szárnyas sárkányainak legerősebbikétől, Fekete Ancalagontól kölcsönözte a nevét. Azaz a Tolkien előtti angolszász fantasy irodalmának egyik legmeghatározóbb íróalakja által kialakított zsáner, illetve elbeszéléstípus először egy olyan kiadványban lett nevén nevezve, amelyet Tolkien bestiáriumának egyik mitikus lényéről neveztek el.
   Mindezt azonban csupán a rend kedvéért találtuk fontosnak megjegyezni, célunk ugyanis nem valamiféle howardi hatás kimutatása, amely Tolkien prózájában vagy költészetében volna tetten érhető. Mi sem áll távolabb céljainktól. Épp ellenkezőleg: a továbbiakban azt kívánjuk vizsgálni, hogy e két írói nagyság, akiknek életműve között bármiféle hatás egyik oldalról teljességgel, másik oldalról pedig nagy biztonsággal kizárható, miként válhatott egymáshoz sok szempontból oly hasonló alkotások szerzőjévé, illetve – dacára a nyilvánvaló különbségeknek – a fantasy-irodalom két legmeghatározóbb alakjává.



[1] "Ballantine Books' interest in adult fantasy developed out of the phenomenal success of their authorized editions of Professor Tolkien's The Hobbit and The Lord of the Rings.” Carter, Lin: Imaginary Worlds. Ballantine Books, New York, 1973. 268. o.

[2] "...the genre of fantasy literature undoubtedly rests upon the shoulders of Tolkien's world, and borrows from it to greater or lesser degrees (318-26).” Drout, Michael D. C. és Wynne, Hilary: Tom Shippey's J. R. R. Tolkien: Author of the Century and a Look Back at Tolkien Criticism since 1982. Envoi vol. 9, no 2 (Fall 2000) 112.

[3] Carter, Lin: A Look Behind "The Lord of the Rings”. New York, Ballantine Books, 1969.

[4] "...one of the motives which had impelled me to write Tolkien: A Look Behind "The Lord of the Rings” in the first place was my annoyance at some of the younger, less-well-read and more vorifecious of the Tolkien-enthusiast; they seemed to regard the trilogy as a masterpiece without precedent in literature-something wholly original and new.” Carter, Lin: Imaginary Worlds. Ballantine, New York, 1973. 269.

[5] The Encyclopedia of Fantasy. Clute, John and John Grant, eds. New York, St. Martin's, 1997.

[6] Shippey, Thomas A. (sz. 1946) professzor (szakterületére nézve középkor-kutató filológus) a Tolkien-szövegek kutatásának egyik legkiemelkedőbb, legtekintélyesebb, a témában alighanem a legtöbbet citált és megszólított alakja. The Road to Middle-earth (London, Grafton, 1992. Second edition) és J. R. R. Tolkien: Author of the Century (London, HarperCollins, 2000) című könyvei a Tolkien-recepció megkerülhetetlen alapművei.

[7] "...Tolkien did not invent heroic fantasy, but he showed what could be done with it; he established a genre, whose durability we cannot estimate.” Shippey, 2000. xix.

[8] "...fantasy, especially heroic fantasy, is a major commercial genre. It existed before Tolkien, as is again discussed below, and it is possible to say that it would have existed, and would have developed into the genre it has become, without the lead of The Lord of the Rings. This seems, however, rather doubtful.” Shippey, 2000. xvii-xiii.

[9] "...it would not be true to say that there was no such thing as epic fantasy before Tolkien: there was a tradition of English and Irish writers before him, such as E.R. Eddison and Lord Dunsany, and a parallel tradition also of American writers appearing in pulp-magazines such as Weird Tales and Unknown. (I discuss and exemplify these in my anthology The Oxford Book of Fantasy Stories, 1994).” Shippey, 2000. xxiv.

[10] "...fantasy is an old and venerable literary form, with roots which go back as far as we have records, or further.” Shippey, Tom: Introduction. In The Oxford Book of Fantasy Stories, 1994. ix.

[11] "Fantasy literature, in its broadest definition which includes everything from Cindarella to Beowulf to Stephen Donaldson, is literature which makes deliberate use of something known to be impossible.” Im. x.

[12] "The new element in fantasy this century, which I see as a parallel development with science fiction and a parallel response to the scientific imagination, is a wish to control, to explore, to discover the rules and absorb the implications of the other world which produces fantastic events.” Im. xiv.

[13] "...a "fairy-story” is one which touches on or uses Faërie, whatever its own main purpose may be: satire, adventure, morality, fantasy.” (Tolkien, J. R. R.: On Fairy-stories. In The Tolkien Reader. New York, Ballantine Books. First Ballantine Books Edition: September, 1966. 39.) Tolkien fantasy-műveinek On Fairy Stories (A tündérmesékről. In A Gyűrű nyománFa és levél. Ford.: Németh Anikó. Budapest, Merényi, é. n. 5-180.) című esszéje felől való megközelítésével találkozunk Carter említett Tolkien-tanulmányában is, ld. a Tolkien's Theory of the Fairy Story című fejezetet (87-95).

[14] Ld. A tündérmesékről c. esszé Fantasy c. fejezetét. 103-121.

[15] "To compose a fantasy, an author must construct a literary universe in which magic works; hence the title of this study, Imaginary Worlds-for that is precisely what fantasy is all about.” Carter, 1973. 6.

[16] "...other creators of imaginary worlds, however gifted as narrators (such as Eddison).” Vö. Tolkiennak Mrs. Naomi Mitchinsonhoz írt, 1954. április 25.-én kelt levelével: in Tolkien, J. R. R.: The Letters of J. R. R. Tolkien. A selection edited by Humphrey Carpenter with the assistance of Christopher Tolkien. London, George Allen & Unwin. Boston, Sydney. No. 144.

[17] Amint arról maga is beszámolt egyik, 1957. szeptember 11-én kelt levelében: "...I suddenly found myself the winner of the International Fantasy Award, presented (as it says) 'as a fitting climax to the Fifteenth World Science Fiction Convention'.” ("...hirtelen egy Nemzetközi Fantasy-díj győzteseként találtam magam, amelyet úgy prezentáltak (mint mondják), mint "a Tizenötödik Science Fiction Világtalálkozó méltó betetőzését.”) Im. no. 202.

[18] Ami a Lord Dunsany műveire való hivatkozásokat illeti, ld. im. no 19., no. 199.

[19] "...[I] went to Magdalen, where the Lewises, C. Williams, and Edison [sic] (author of Ouroboros) were assembled. From 9 until after 12.30 the time was occupied by reading. A long chapter from the Captain... [...] ...followed by Edison [sic] with a new chapter from an uncompleted romance – of undiminished power and felicity of expression; myself; and C. S. L.” ("...a Magdalenbe mentem, ahol a Lewis-fivérek, C. Williams és Edison (az Ouroboros szerzője) már összegyűltek. 9-től egészen 12.30 utánig olvasással telt az idő. Egy hosszú fejezet a Kapitánytól... [...] ...akit Edison követett egyik készülő románcának újabb fejezetével – töretlen hevülettel és kifejező előadásmóddal; én, majd C.S.L.”) Im. no. 73.

[20] A mű befejezetlen maradt Eddison 1945-ben bekövetkezett haláláig; fivére, C. R. Eddison azonban sajtó alá szerkesztette (Curwen Press, 1958).

[21] "I read the works of [E. R.] Eddison, long after they appeared; and I once met him. I heard him in Mr. Lewis's room in Magdalen College read aloud some parts of his own works... [...]” "He did it extremely well. I read his works with great enjoyment for their sheer literary merit.” ("Olvastam Eddison műveit, jóval azután, hogy megjelentek; egyszer pedig még találkoztam is vele. Hallottam őt Mr. Lewis szobájában a Magdalen College-ban, ahol a saját munkáiból olvasott fel néhány részt... Elképesztően jól csinálta. A műveit óriási élvezettel olvastam pusztán művészi bravúrjai miatt.”) Im. no. 199.

[22] "I have read all that E. R. Eddison wrote, in spite of his peculiarly bad nomenclature and personal philosophy.” ("Mindent elolvastam, amit csak E. R. Eddison írt, dacára kivételesen gyatra fantázianeveinek és személyes látásmódjának.”) Im. no. 294.

[23] "...I still think of him as the greatest and most convincing writer of 'invented worlds' that I have read.” Im. no.199.

[24] "I read quite a lot – or more truly, try to read many books (notably so-called Science Fiction and Fantasy).” Im. no. 294.

[25] "Many authors took the advantage of 'imaginative space' opened up in the past by nineteenth-century scolarship. Tolkien's Lord of the Rings is set in far prehistory, though after the fall of Númenor, Tolkien's Atlantis. Long before that work was published (though not before its universe had begun to take shape) Robert E. Howard had created a whole 'Hyborian Age', complete with Picts, Lemurians, Stygians, and Atlanteans, and incorporating a good deal of what was then known or thought about the rise of civilisation, while remaining free to add magical and mythical powers now extinct.” Shippey, 1994. xviii.

[26] Price, Robert M.: Raven, Son of Morn. In Howard, Robert E.: Nameless Cults. The Cthulhu Mythos Fiction of Robert E. Howard. Edited by Robert M. Price. Oakland (CA), Chaosium, 2001. xiii.

[27] Herron, Don: Introduction. In The Dark Barbarian. 1984. First Wildside Press Edition. New York, September, 2000.

[28] Ld. Lord, Glenn (ed.): The Last Celt. A Bio-Bibliography of Robert Ervin Howard. New York, Berkeley Publishing Corporation. Berkley Windhover Editon, November, 1977. 49.

[29] Magyarul Vörös árnyak címmel jelent meg. In Howard, Robert E.: A Koponyák Holdja. Debrecen, Cherubion, 1993. Ford.: Nemes István, Béresi József, Tóth Attila, Jónás János. 4-40.

[30] Leiber, Fritz: Howard's Fantasy. In Herron, 4.

[31] A puritán kardforgató kalandjai közül hét jelent meg a Weird Tales magazinban. Csupán két teljes Kane-történetre bukkantak a kiadatlanul maradt kéziratok között. Ld. Lord, Glenn: Robert E. Howard: Professional Writer. In Herron, 136.

[32] "With these tales Mr. Howard struck what proved to be one of his most effective accomplishments – the description of vast megalithic cities of the elder world, around whose dark towers and labyrinthine nether vaults linger an aura of pre-human fear and necromancy which no other writer could duplicate. These tales also marked Mr. Howard's development of that skill and zest in depicting sanguinary conflict which became so typical of his work.” Lovecraft, Howard Phillips: Robert Ervin Howard: A Memoriam. In Lord, 68. (Az esszé magyarul is megjelent Nagy Gergely fordításában: Howard Phillips Lovecraft: Robert Ervin Howard emlékére. In uő. összes művei. 2. Szeged, Szukits, 2003. 566-570.)

[33] Solomon Kane, Bran Mak Morn, Kull király és Conan történetei szinte kivétel nélkül megjelentek magyarul.

[34] Jones, Stephen: Afterword: Robert E. Howard and Conan: The Early Years. In Howard, Robert E.: The Conan Chronicles Volume I: The People of the Black Circle. Edited by Jones, Stephen. Millenium, 2000. 548.

[35] Bár Catherine Lucille Moore Jirel-figuráját még ismerte. Joiry-i Jirel, a tüzes, vöröshajú harcos lány első története, a Black God's Kiss 1934-ben jelent meg, a Weird Tales októberi számában. Ld. Carter, 1973. 66.

[36] Ld. Carter említett, Imaginary Worlds című könyve Post-Howardian Heroica: The Swordsmen and Sorcerer's Guild of America, Ltd. című fejezetének vonatkozó részeit (131-140).

[37] Magyarul Conan, a bosszúálló (ford.: Nemes István) címmel jelent meg. Debrecen, Cherubion Könyvkiadó, 1992.

[38] Szintén megjelent magyarul: Brackett, Leigh: Rhiannon kardja. Ford. Gáspár András. Galaktika. 1988. 3-5.

[39] "No one ever influenced Tolkien-you might as well try to influence a badersnatch.” Lewist idézi Carter, 1969, 18.

[40] "...by the way, Tolkien has read [the Conan stories] and has said he rather enjoys...” Carter, 1969. 32.

[41] "My friend, the American fantasy and science fiction writer L. Sprague de Camp, visited the Tolkiens a short time ago.” ("Barátom, az amerikai fantasy- és science fiction-író L. Sprague de Camp nemrégiben látogatást tett a Tolkien-családnál.”) Carter, 1969. 25. Illetve ld. még az Author's Note című bejegyzést a könyv elején, a tartalomjegyzék előtt: "I would like to express my gratitude to my good friend and sometime collaborator, Mr. L. Sprague de Camp, for sharing with me his impressions of Professor Tolkien as lives and workes today, the result of a visit Mr. De Camp made to the Tolkien's home in 1967.” Carter, 1969.

[42] "The kind of story Howard created with his Conan yarns, and which C. L. Moore imitated with her tales of Jirel, we call "Sword & Sorcery today. The term, however, was not coined until long after the new sub-branch őf heroic fantasy appeared. It was, in fact, coined by Fritz Leiber (himself probably the finest living writer of Sword and Sorcery) as recently as 1961. The British writer Michael Moorcock had published an open letter in the amateur magazine Amra, asking for ideas on a name for the sub-genre, his own suggestion being "epic fantasy”. Leiber suggested "Sword & Sorcery,” an obvious derivation from such terms as "blood and thunder” and "cloak and dagger.” His response firs appeared in another "fanzine”-as amateur periodicals are called in the sub-world of fantasy and science fiction enthusiasist-a publication called Ancalagon, and was reprinted in the issue of Amra dated July 1961. Although some prefer "heroic fantasy,” as being more dignified and literary, and a few employ a variant, "swordplay-and-sorcery,” the term "Sword & Sorcery” caught on and is now generally accepted.” Carter, 1973, 66.


J. R. R. Tolkien és Robert E. Howard
Aurin fantázia-irodalmi és -művészeti honlap
Utolsó változtatás: 2005. október 30.
e-mail, 1996-2005.