Elszenderült a tó; a fák közt sincs zörej;
most bátran fölbukik a fehér hableányka;
az égbolton a hold mint hattyú siklik el,
s képe a tó vizén a mélységet vigyázza.

Mind alszik a halász; a tűz helyén üszök;
és ráncnyi rezdülés sem indul a vitorlán;
csak egy nagytestü ponty verdes a nád között,
s a vizen táguló gyűrűben fut a hullám.

Csend van... Minden zörejt, minden neszt hallanék,
de semmiféle zaj sem hatol át az éjen –
fogjon trillába hát a fülemile-nép,
és ringassa a sást a sellő a sekélyben...