A leghosszabb folyó forrásvidékén
   Erdei tisztás terped,
      Nedves, ködös hely ez,
   Hol oszlopokban áll a fény
S madár csivog, akárha papírt repegetnek.

Távol megmívelt földtől, forgalomtól
   Pingvinek, bálnák, béke
      Töretlen álmába fonva.
   Sóhajt a tenger, újraéli
Az időt, mikor még nem volt vitorla.

Hol nincs villany, s a láp fortyog csak csendesen,
   Elszórva kavics, kankalin,
      Tollpelyhek, ürülék.
   A héja fészkel itt s a kiveszett fajok
Sirámát éjjel visszahallja még.

Száműzött istenek rejtőznek itt
   Századok óta észrevétlen,
      Kőben, vízben,
   A fák kérge alatt,
Saját természetük révületében –

Hol évszakok között nincs növekvő gazdaság,
   Nincs gépkocsi, se komputer,
      A légben vegyszer sose volt,
   Ahol a gondolat: kövek simogatása,
S pár perc a bölcsesség, míg kél a hold.