A vértől ittasan rohan mind, merre lát,
a hegy felé, amely a horda menedéke;
fut-fut a falka: fél, közel van – sejti – vége,
s érzi az éjben az oroszlánok szagát.

Kígyókon s gyíkokon tipornak a paták;
szakadék, víz, bozót – nincs mód megállni végre;
s már látni messziről, sötéten nyúlva égre,
az Osszát, Péliont s az Olümposzt magát.

Egy-egy menekülő néha a vad csapatban
megtorpan hirtelen, visszanéz, újra pattan,
s egy szökkenés – s megint együtt szalad a nyáj;

mert míg a teljes és vakító holdra lesnek,
látják, hátuk mögött – ó végső borzadály! –
óriási árnya jő a szörnyü Herkulesnek.