Pán a nimfához

Hajadban békanyállal kelsz a sás közül,
ölelve
jön egy hullám feléd, s a föveny forr a nyárban.
Mintha egy láthatatlan amforából kimerve,
pőrén a fűre dőlsz, omló sugárban.

A halántékomon lüktet e látvány,
akárha a gyík a napra kifekszik,
s begye villogva reszket;
ringásod rám lehelli zsongását friss ereknek.

Megtörnélek, mint lágy kenyérkét.
Mozgásod ajzza édes percekre vérem éhét.

A föveny szinte lángban.

S fény és
fű és
nyár van.


Várakozó isten

Ím, táncra kel a tarlón
borjú az egérrel,
amott levelibékák
ülnek a tőkék
tenyerében.
Pitypanggal a számban
őt lesem egyre,
bár jönne
sietve.

Másra se vágyom,
csak tárt tenyeremmel
végigosonni szelíden
a fürtjein egyszer,
a fürtjein egyszer;
s a fellegekről aztán
villámokat
tekerek le,
akár a guzsalyról, mint ha a légből
ősszel ökörnyálat
szedegetsz te.


Árnyék

Pán mendegél
az árnyas diófa-ligetben.

Nagyon komor:
a kolostorok egyre sokasodnak az erdőn,
s oly bosszantóan csillog egy kereszt fenn.

Körötte fecskék röpülnek
és szilfalevelek;
s más beszédre intik a kereplőt.
Pán elbúsul az estharang szavára.
Egy szűk ösvényen ott oson már
Krisztus
holdszínü árnya.


Pán énekel

Magam vagyok bogáncsruhámban.
Egykor enyém volt a csillagos ég is,
s mind e világnak
sípomon én muzsikáltam.

Most hangol a Semmi, húrjába kap.
Most barlangomba nem köszönt
be a vendég,
csak szalamandrák tarka népe jő,
és a hold látogat meg
néhanap.


A pók

Az ösvényt őriző keresztektől üzött
Pán
egy barlangba rejtőzködött.
Szüntelenül sugarak hada bókolt
körülötte, nyüzsögve felé tülekedtek.
De társa senki más,
csak egy árva magányos pók volt.
A kis leleményes fülébe szőtte ott
selyemhálóját,
s a jó Pán
az utolsó hű barátnak szúnyogokat fogott.

S jöttek-mentek az őszök, hulltak a csillagok.

És egyszer az isten bodzafából
furulyát faragott magának.
Kezefején le-föl járt
a parányi állat.
S hogy megvillant a korhatag fa,
Pán hökkenten fedezte föl
a pók hátán a jelt: ott volt a kereszt jele rajta.

Kővé meredt az öreg, s egy szót se szólt.
Az éjben egyre hulltak a csillagok,
s összeborzadt fájdalmasan Pán:
megkeresztelkedett a pók.

Harmadnap lángszemét saját sirboltja bezárta.
A testét dér-moha födte, s az alkony a földre
kereplőhangon ereszkedett le, zörögve.
Sose készült el már bodzafurulyája.