Charles Baudelaire

DON JUAN A POKOLBAN


Alighogy don Juan Hádészbe szállt a rémes
vízre s Cháronnak ott már obulust adott,
egy koldús, zordszemű s kevély, mint Antisthénes,
két kézre evezőt vak dühhel ragadott.

Csüggő keblekkel és szétnyíló köntösökben
vonagló nőcsapat kelt a vak ég alatt:
nagy, áldozati nyáj, tolonganak egyre többen,
s jajuk, mint bús uszály, a csónakkal haladt.

Röhögve Sganarelle bérért nyújtotta karját,
míg don Luis a mély parton bolyongni húnyt
lelkeknek reszkető ujjal mutatta sarját,
fiát, ki dölyfösen szórt ősz fejére gúnyt.

A szűzi és sovány Elvira, fázva, gyászban,
férjét, a hűtlent s a drágát, nézte még:
búcsú-mosolyra várt, hol még a régi lázban
szavalt első szavak szelíd visszfénye ég.

Egy roppant kőszobor, vad fegyverek vitéze,
a kormányt nyomta le s oszolt az éjszín ár;
ám hűs gőggel a hős, kardjára dőlve, nézte
a felszántott vizet, - mást meg se látva már.

Tóth Árpád fordítása


Don Juan a Pokolban

A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás alapján készült:
Charles Baudelaire: Don Juan a Pokolban; in: A romlás virágai; Szeged, Szukits, é. n., 29. o.
Aurin fantázia-irodalmi és -művészeti honlap
Utolsó változtatás: 2005. október 30.
e-mail, 1996-2005.