Ki jár aranyló tájakon,
       Köd- s légvidékek síkjain,
Sokféle forgó hegycsucson
       Odaát, s az alkony tornyain?

Halandó láb nem jár sosem,
       Íjász sem él a tornyokon,
A láb, mely ott völgyön-hegyen
       Le-fel jár, légies nagyon.

Az ó románcokból a nép,
       S nép, mely nem létezett sosem,
S amely határon táncol épp
       Mesék s az ó történelem

Visszhangja közt, akár az úr,
       Kit látott trónon Camelot.
És Guinevere ott vándorol,
       Meg a lovag, Sir Lancelot.

S azon fehér meredélyen át
       — Túltesz Roncevalles-on — harcba ott,
Közelítve az ábránd-szemhatárt
       Roland, a páratlan robog.


S Quixote lándzsáján a hegy,
       Ki mind közt messze legnagyobb!
Azt látod innen, úgylehet!
       De nem: az Esticsillagot.