A keskeny holdvilág szent fényt terít ma széjjel,
ezüst-lágy selymeket, egy egész szoknya ez,
a márványtérre, hol sétál és révedez
egy gyöngy szűz, fátylasan gyöngyszínek függönyével.

A hattyúknak, melyek a nádhoz selymesen
súrolják testeik félfényű toll-hajóját,
lefoszt s szétszór a hold egy havas-színű rózsát,
amelynek szirmai kört vetnek a vizen.

Magányos szédület, gyönyörök pusztasága,
mikor a hold-himes vízforgó visszavárja
s számlálja egyre a kristály-visszhangokat,

Ki bírja el, tele az éji bűvölettel
az irgalmatlanul tündöklő ég alatt,
hogy nem tép ki sikolyt magából, tiszta fegyvert?