Tavasz nincsen télen,
Mert nem is hinnéd,
Mit nem látsz — sok barackvirág —
Mert nem is kérnéd.

Szárnyalj ezüst pókhálókon át
Felfelé a Mennybe,
S még annál is tovább,
Lásd meg: Ez a való világ,
Most már ne is menj tovább.

Lehellj ködöt reám — és felolvadok,
Kötözz csomót reám — és megragadok,
De mindig csodát csinálj,
Csak örök csodát kívánj...!
És megszületik,
Akár csillaghárfán Szférák Zenéje,
Angyali ének,
Megszületett végre
A Végtelen Történet

Nézz magadban szerteszét:
Szürke könnytavat látsz?
Bennt dobog s lobog Szférák
Éneke —
És varázslóvá válsz...

Forrón árad a fénnyel a Szó,
Mint puha tömbhó, oly csillogó,
Mint vidáman bizsergő fantáziád,
Mi mindig képeket lát.

Hát szeress bele az álmokba,
Kövesd e lángokba,Ember-főnixmadár:
Szeress bele a lángokba,
És kövesd magad az álmokba.

De tudd: az álmok,
Csupán merő valóságok,
A különbség csak varázslat,
A Pegazus is csak állat...
...Éjjel jő a csendes bánat,
Mocsarába belerángat,
Szóljon halk varázsének,
S eljő, eljő a költészet,
Egy új Végtelen Történet!